A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner

Talán most már nem csak nádpálca lesz a vállalkozók jussa a kormánytól…

2015. október 13. - Vállalkozástréner

Ahogyan arról már volt szó, a magyar rendszerben a vállalkozásokat nem igazán ösztönzi semmi sem arra, hogy minden szabályt betartsanak. Természetesen az alapvető törvénykövetés megvan, ám ahol csak lehet, ott megkeresik a kiskapukat, hiszen a rendszer bonyolult, nehéz, és semmi sem indokolja, hogy ne így tegyenek.

Ebben benne van az is, hogy az adóhatóság felé is csúsznak a kifizetésekkel, hiszen sok más dologra kell a pénz, és egy ideig ez büntetlenül megtehető, legfeljebb felszólítás lesz a vége. De hát a pénz jobb helyen van a vállalkozónál, hiszen addig is forgatja, gyarapítja, így nem is csoda, hogy elhúzza a kifizetést.

forras_24hu.jpg

Kép: 24.hu

Eleddig a NAV mást nem is igazán tett, mint szankcionált a törvényi kereteknek megfelelően, amivel nem igazán ért el semmit. Ha megvannak a bejáratott kiskapuk, akkor azokat egészen addig használni is fogja a vállalkozó, amíg annak lehetősége fennáll, és amíg más irány nem éri meg jobban.

Mint minden év végén, idén is belenyúl a kormány az adózási rend szabályozásába. Most azonban van egy kis reménysugár az alagútban, ami arra enged következtetni, hogy végre talán elkezdünk egy másik séma szerint gondolkodni, és a helyes, és az államnak legjobb magatartásformát úgy érjük el, hogy azt jutalmazzuk! A törvénymódosításnak hála ugyanis 2016 első negyedévében a hatóság minősíti a cégeket az alapján, hogy mennyire megbízható adózók. Ezt az adatot felhasználva pedig 2017-től gyorsabban juthatnak az áfa visszatérítés összegéhez a megbízható besorolást elnyerő vállalkozások. Az eddigi 75 napról 45-re csökken az utalás ideje, ami 2018-ra 30 napra is csökkenhet, ha a besorolást megtartja a cég.

Csodálatos hír, hogy az adminisztráción is könnyítenek, a bürokratizmus visszaszorítása érdekében. Ez egészen pontosan az szja bevallásokat érinti. A lehetőség eddig is megvolt arra, hogy a NAV készítse a bevallást, de ennek egy sor feltétele volt, vagyis nem volt egyszerű igénybe venni. 2017-től azonban a NAV automatikusan elkészíti minden magánszemélynek (vagyis az őstermelők, egyéni vállalkozók továbbra is maguk készítik), postázza nekik, és nekünk már csak az lesz a dolgunk, hogy átolvassuk, és rábólintsunk, vagy módosítsuk, ha kell. Ezzel pedig elérhető, hogy az emberek ne fulladjanak bele abba az adminisztráció halomba, amivel együtt kell élniük (na jó, ezzel még nem vagyunk kint a vízből, de azért egyszerűsödik az élet).

A kezdeményezések jók, végre olyasmit léptetnek életbe, aminek gyakorlati haszna is van, nem csak csűrik, csavarják a szavakat, hogy még egy kiskaput megpróbáljanak bezárni, amivel 5 másikat nyitnak. Nagyon remélem, hogy ez az irány nem csak egy megtévedt, kósza próbálkozás, hanem egy csapásvonal, amin haladva valóban felzárkózhatunk a nyugati rendszerekhez, és végre itthon sem lesz lenézett és elnyomott a kkv réteg.

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozastrener.blog.hu/api/trackback/id/tr847964612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása