A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner

Utolsó esély, hogy minden rendben legyen az SZJA körül!

2017. május 17. - Vállalkozástréner

A NAV részéről nagyon jó lépés volt, hogy elkészítik az emberek SZJA bevallását. Csupán olyan apróságokkal lehet gond, mint hogy nem vesznek figyelembe bizonyos kedvezményeket!

Rögtön tisztázzuk is, hogy ez nem a hatóság hibája, illetve nem csak az övék. Amíg önmagunk töltögettük a papírokat, addig is nagyon sokan (itt több 100 000 emberről van szó!!!) nem vettek igénybe bizonyos kedvezményeket, amelyek pedig kérhetőek lettek volna. A NAV által kitöltött dokumentumoknál ugyan ez a figyelmetlenség fordulhat elő, illetve, ha valamit nem igényeltünk, a hatóság szívjóságból nem teszi ezt meg helyettünk.

worry_x1600.jpg

Az adóbevallások leadásának határideje május 22, vagyis nagyon szoros, de még most van lehetőség ezeket a javításokat megtenni. Mielőtt bármit is csinálnánk, nézzünk utána, hogy a NAV által kitöltött dokumentumok rendben vannak-e, az adatok, a bevételek és az adók tekintetében (igaz, ezzel az erővel akár mi is kitölthettük volna a papírt). Ha ugyanis gond van, akkor minket vesznek elő, függetlenül attól, hogy a papírt a hatóság töltötte ki.

A kedvezmények tekintetében a két leggyakoribb, ami valahogy kimarad a bevallásokból, a nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény, valamint a családi adókedvezmény. Előbbi valamivel kevesebb embert érint, utóbbi azonban már lényegesen többet.

A családi adókedvezmény esetében azonban mindenképpen figyelni kell arra, hogy kis gyerekek esetében hogyan járunk el. A CSED, és a GYED adóköteles, míg a GYES nem. Vagyis az az anyuka, aki ezen ellátások után veszi igénybe az adókedvezményt, csúnya pofonba futhat bele. Az ugyanis, hogy egész évben járt-e a kedvezmény, csak a bevallásnál derül ki, ekkor számítják visszafelé. Ha pedig GYES-re is igénybe lett véve, azt bizony vissza kell fizetni.

giphy_1_7.gif

Ha azonban teljesen kimard az igénylés (akár egy összegben, akár havi bontásban), akkor akár 300 000-600 000 forintos támogatástól eshetünk el, vagyis erre érdemes odafigyelni. A hazai adózási rend messze nem arról híres, hogy nagyon egyszerű, így nem csoda, ha sokan elkeverednek benne. Mivel a nyakunkon a határidő, így most még SOS lehet szakemberi segítséget kérni. Ha ezt tesszük, akkor sokkal kisebb az esélye, hogy valami kimarad, vagy esetleg annak, hogy fizethetünk a hatóságnak mint a katonatiszt, mert valamit elrontottunk, félrenéztünk.

Nem szabad elfelejteni, hogy a mi adónkról, a mi kedvezményeinkről, vagyis a mi pénzünkről van szó. Ha csak lehetőségünk adódik rá, akkor folyamatosan ellenőrizzünk minden ilyen, és ehhez hasonló összesítést, hiszen hatalmas összegektől eshetünk el, és fájdalmas büntetéseket kaphatunk. Az, hogy a NAV dolgozik helyettünk, sajnos messze nem jelenti azt, hogy a felelősséget is vállalja helyettünk. Vagyis az önellenőrzés elkerülhetetlen. A szakember segítsége ezzel szemben naprakész, ott és akkor rákérdeznek mindenre, ami nem teljesen világos, és egy valóban összeszedett, átnézett és ellenőrzött anyag megy ki a kezükből, ami nem egy utolsó szempont, ha a hatósággal való kommunikációról van szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozastrener.blog.hu/api/trackback/id/tr7712511167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása