A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner

A KATA a legjobb lehetősége egy cégnek?

2017. szeptember 13. - Vállalkozástréner

Vállalkozónak lenni nem éppen egy egyszerű feladat, főleg abban az esetben, ha az illető nem egy adóguru, nem keni-vágja a jogszabályokat, és nem ismeri ki magát egy olyan útvesztőben, amit még annak építői sem ismernek.

Éljen a KATA!

A KATA az utóbbi időben – főleg az összeghatárok emelése óta – hatalmasra dagadt. Mármint azoknak a kezdő, vagy már a piacon lévő vállalkozásoknak a köre, amik ezt, az egyszerűsített adónemet választják.

giphy_1_18.gif

Azt tudjuk, hogy a kkv-k adják a gazdaság majd harmadát, de egy új statisztikai adat szerint jelenleg a magyar cégek közül minden negyedik KATA rendszerben adózik. Az ok nagyon egyszerű: ez érthető, egyszerű, átlátható, és nincs vele temérdek gond. A KATA 50 ezer forint adó terhet jelent a vállalkozás számára havonta, amihez jön félévente a helyi iparűzési adó, plusz egy évben egyszer a kamarai tagdíj. Ez összességében még mindig alacsony összeg – bár ez meglátás kérdése, hiszen nem minden vállalkozás termel ugyan annyi profitot. Az igazán vonzó benne mégis inkább az egyszerűsége, hiszen az egyel bonyolultabb, de még mindig igen egyszerűnek számító KIVA, az adókulcsának csökkentése dacára sem nőtt olyan mértékben, mint a KATA.

Mindenkinek KATA kell?

Az, hogy a KATA egyszerű, és könnyen kezelhető, sokakat csábít, de nem mindenkinek jó. Egyes cégek esetélben a KATA határai túlságosan is szűkek, míg mások esetleg egy magasabb adózási rátával rendelkező lehetőségben több ajtót képesek megnyitni a profit felé. A lényeg, hogy egy adózási rendszer hiába tűnik nagyon vonzónak, ez azért nem ennyire egyszerű, és nem ennyire egyértelmű.

overlooked-small-business-tax-deductions-story.jpg

Nagyon sokszor, és nagyon sok fórumon emlegetem, hogy mennyire fontosak a jó szakemberek. Ahogyan a ház építését sem bíznánk agy grafikusra, úgy a pénzügyi döntések meghozatalában sem tud olyan jót alkotni egy pék, egy író, vagy egy könyvelő. Igen, ez a legutóbbi nagyon fontos, mivel ezt sokan keverik: az adózás egy olyan pénzügyi tranzakció, amit előre kell teljesíteni, míg a könyvelő a pénzügyi mozgások utólagos rögzítésének, kezelésének szakembere!

Akkor kihez?

Ha nem a könyvelő fog nekünk ebben segíteni, akkor ki? Az adótanácsadó, adótervező, vagyis az adózással foglalkozó szakember. Félreértés ne essék, a könyvelő is sokszor ad tanácsot ilyen helyzetben, de nagyon fontos kiemelni, hogy amennyiben nincsenek szakirányú ismeretei, úgy ő is csak a nyilvánosan könnyen elérhető tájékoztatók alapján ad tanácsokat, a kiskapukat, lehetőségeket, és főleg az adónemek esetleges optimális keverését, az azok közötti átjárást már nem ismeri olyan behatóan.

giphy_21.gif

Ez pedig fontos, hiszen sok adónem esetében a belépés nem gond, ám a kilépés annál inkább. Egy választás sokszor egy teljes adóévre leköti a vállalkozót, nincs mit tenni, és viselni kell a korlátokat, a felesleges plusz kiadásokat és a döntéssel járó már következményeket, amik kifejezetten nagy érvágást jelenthetnek egy cég életében.

Igaz, nem olcsó egy jó szakember, ha a rövidtávú részét nézzük a dolognak. Ám ha azt vesszük, hogy egy, vagy több év alatt mennyi pénzt takarít meg nekünk, amit nem az államnak kell kifizetni, hanem a zsebünkben maradhat (pusztán azért, mert ő kiigazodik az elképesztően kusza magyar adózási rend káoszában), akkor bizony sokszorosan megéri hozzá fordulni, sőt, akár rendszeresen tanácsot kérni a lépések megtétele előtt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozastrener.blog.hu/api/trackback/id/tr5612796514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FayRodisz 2017.09.13. 16:13:57

Hogy szakadtál volna anyádba. Addig ne vegyél levegőt, amíg el nem fogy az összes idő, amit emberek ennek a semmitmondó szarnak az olvasásával töltöttek.
süti beállítások módosítása