A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner


Unatkoznak a munkatársak? Ne az ostort vegyük kézbe, hanem a tollat!

2017. május 12. - Vállalkozástréner

Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy a legtöbb esetben, ha egy munkatárs a munkaidőben a facebookon lógott, játszott, vagy csak szörfölt a neten, akkor bizony nem volt hatékony a munkája. Ma azonban egy kissé más a helyzet. A munkaerőpiacon a „fiatalok” az Y generáció képviselői. Ők gyerekként…

Tovább

Ismerd meg a munkatársad, mert ez a siker egyik kulcsa!

Nagyon sok cégvezető belelép egy olyan hibába, amit könnyű lenne kikerülni: nem tudja, mit is szeretnének a munkatársai. Ez pedig igencsak komoly gond, hiszen így nem is lesz képes nekik megadni azt, ami egy idő után meg fog látszani a teljesítményen, a lojalitáson, összességében…

Tovább

A minimálbéremelés hatásait kiküszöbölni komoly kihívás a kkv-k számára!

A minimálbér emelése egy össznépileg ünnepelt lépés volt, ám azzal sokan nem számoltak, hogy hogyan érinti majd ez a lépés a vállalkozásokat. Dolgozó és dolgoztató Az ellentét érhető, hiszen a munkavállaló célja, hogy minél többet keressen, a munkáltató célja pedig az, hogy maximalizálja a…

Tovább

Kkv és brand építés? Hiába tűnik feleslegesnek, nem az!

Mostanában nagy divatszó a branding, még a csapból is ez folyik. Ha pedig ez így van, akkor érdemes vele foglalkozni, mert lehet benne valami. De érdemes egy alapvetően csak pár ember (vagy még annyit sem) foglalkoztató cégnek a brandépítéssel foglalkoznia? Igazából igen, bár ez is döntés kérdése.…

Tovább

Figyelem! Már csak napok vannak, hogy reagáljon!

Elindult az újabb év, és rögtön a legelején van is egy fontos határidő. Január 8.-án lejár ugyanis a türelmi idő a munkavédelmi képviselő választására! Egy törvénymódosítás értelmében idén januárban már nem csak az 50 fő fölött foglalkoztató cégeknél kell ilyen képviselőt választani, hanem a 20,…

Tovább

A megújulási kedv a cégek között adott, de a protekció még mindig jelen van

Fejlődnek a hazai kis és középvállalkozások! Legalábbis ez derül ki a felmérésekből, melyek a pályázati szándékokat vizsgálják. Szerencsére egyre többen értik meg azt, hogy a pályázati pénzekkel igen nagy lökést lehet adni a vállalkozásuknak. Persze tény, hogy ez nagyon sok plusz adminisztrációval…

Tovább

A jó munkahely sikeres is lesz, de ennek alapjait a vállalkozónak kell megteremtenie

Nagyon sok szó esik arról, hogy a cég sikerességéhez milyen eszközökre lesz szükségünk. Ezek között kettő az, ami erősen kiemelkedik: a tudás, és a segítség. Ez utóbbi alatt természetesen azokat az embereket kell érteni, akik velünk együtt dolgoznak a vállalkozás…

Tovább

A jó munkavállalók megtartása üzleti érdek, ezért csináljuk jól!

Nagyon sokszor vetődik fel a kérdés a vállalkozókban, hogy mi az az összeg, vagy mi az az összetevő, amivel egy jó munkavállalót meg lehet tartani? Hiszen a lojalitás ma is nagyon fontos lenne, főleg az olyan helyeken, ahol éles a piaci harc, és esetleg a kilépő kollegák egy –…

Tovább

Ha nincs tőke, a „sufnituning” akkor sem jó megoldás

A legnagyobb probléma, amivel a cégekkel kapcsolatban a leggyakrabban lehet találkozni, az a pénzhiány. De itt nem teljesen egyértelmű, hogy mire is nincsen pénzük. Egy cég megalapításánál ugyanis jó esetben egy igen átfogó költségkalkulációt kell csinálni. Nem utólag, és…

Tovább

Produktív munkához kell a jó környezet is!

A produktivitás talán mára már nem egy olyan fogalom, amit a nagy nyugati cégek erőltetnek rá a dolgozókra. Talán mára sikerült megérteni, hogy nem a munkaidő, vagy a szankciók a legcélravezetőbbek, hanem az, ha olyan környezetet teremtünk, ahol a produktivitás…

Tovább
süti beállítások módosítása