A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner


Sikeres vagy? Jó! És csak ülsz a pénzeden?

2017. szeptember 28. - Vállalkozástréner

A vállalkozások egy igen kis százaléka válik csak igazán sikeressé. A többség vagy megmarad azon a szinten, ahol a megélhetéshez, és egy kevés luxushoz megtermeli a pénzt, vagy tönkre megy. A siker egyik kulcsa a tervezés, ami azonban nem ér véget a cég kereteinél! Gazdag vagyok, semmi nem…

Tovább

Magánemberként befektetne? Ahhoz bizony könyvelő is kelleni fog!

Fura dolog a befektetések világa. Az életkori eltérések, a más generációhoz tartozás egészen más szemléletmódot is jelent, így persze más reakciókat is, mint a többiek esetében. Most éppen az Y generáció tagjai – vagyis a 25-35 évesek léptek olyat, amire nem igazán számított a piac. Hogy miért…

Tovább

Á, nem bonyolult a lakáskiadás, csak egy picit….

Azt hitte, hogy egy lakást kiadni egyszerű? Hát nagyot tévedett, mivel messze nem az. A dolgot természetesen ebben az esetben is az adózás nehezíti meg, amin most ráadásul csavart is kettőt a kormány. Kiadjam, ne adjam? A kiadás ma már nem csak azt jelenti, hogy az ember izzadó homlokkal keres…

Tovább

A minimálbéremelés hatásait kiküszöbölni komoly kihívás a kkv-k számára!

A minimálbér emelése egy össznépileg ünnepelt lépés volt, ám azzal sokan nem számoltak, hogy hogyan érinti majd ez a lépés a vállalkozásokat. Dolgozó és dolgoztató Az ellentét érhető, hiszen a munkavállaló célja, hogy minél többet keressen, a munkáltató célja pedig az, hogy maximalizálja a…

Tovább

Adok pénzt, te add mindened… - a hitel, és a vállalkozások

A hitel az utóbbi években nem cseng túl jól. Őszintén, ennek meg is van az oka, de nem mindig a csúnya többiekben kell keresni a bajt. Ha valami tönkremegy, abban azért minimum részben, de mindkét fél benne van. Hitel, de mennyi? A rossz felhang a devizahitelek alakulásának köszönhető, ami sok…

Tovább

Megmutatom, miért vagyok jobb, miért válassz engem!

Mivel lehet egy terméket kiemelni a többi közül? Mi az, amivel akár egy közért is képes lehet a multik felé emelkedni, vagy amivel egy szolgáltatás olyasmit ad, amiért az sokan keresik? Másképpen feltéve a kérdést: hogyan lehet sikeresen pozícionálni magunkat egy olyan helyzetben, amikor sok hasonló…

Tovább

A lehetőségeket meg kell ragadni, vagy a posványba süllyedünk!

Kis, közép vagy mikro vállalkozóként az embernek minden lehetséges helyről be kell gyűjtenie azokat a forrásokat, amikkel valóban előnyre, tőkére tehet szert, hiszen nem dúskálunk a lehetőségekben. Az említett réteg adja a gazdaság egy igen izmos rétegét, ennek ellenére a vezetés nem tartja…

Tovább

Szépen bővül a használható támogatások, és reálisabb hitellehetőségek köre a kkv-k számára is

Bár kis hazánkban a kkv-k helyzete finoman szólva is siralmas, azért néha fel – fel csillan egy kis reménysugár, vagy jó irányba mutató kezdeményezés. A tőkebevonás mindig kardinális kérdés. Erre már rájöttek a bankok és a vezetés is, ennek megfelelően szép hasznot is próbálnak belőle húzni. Ezzel…

Tovább

Ha nincs tőke, a „sufnituning” akkor sem jó megoldás

A legnagyobb probléma, amivel a cégekkel kapcsolatban a leggyakrabban lehet találkozni, az a pénzhiány. De itt nem teljesen egyértelmű, hogy mire is nincsen pénzük. Egy cég megalapításánál ugyanis jó esetben egy igen átfogó költségkalkulációt kell csinálni. Nem utólag, és…

Tovább

A hazai pénzügyi magatartás olyan pocsék, hogy mindenre fel kell készülni…

Azok, akik valaha is üzleteltek már külföldi partnerrel – főleg nyugati szomszédainktól – tudják, hogy a határainkon túl egészen másképpen állnak hozzá a likviditás, és a fizetési határidők kérdéséhez. Itthon az egyenlet sajnos nagyon egyszerű: nincs elég tőke, és azt…

Tovább
süti beállítások módosítása