Reklámadó. Valószínűleg, ha ezt a szót kimondom, akkor a legtöbb vállalkozónak egyszerre rándul görcsbe a gyomra, és húzódik keserű mosolyra a szája. Sajnos, tökéletesen egyet tudok velük érteni, hiszen egy újabb, tökéletes és persze nagyon is lehangoló példa arra, hogy a vezetés mindent keresztül tud vinni, ráadásul ezt úgy teszi, hogy igazából maga se tudja, pontosan mit is akar.

Nemrégiben látott napvilágot a hír, miszerint a reklámadó felső kulcsa bizony 50% lesz. Persze a döntés még nem végleges – sohasem az – de azért ez elgondolkodtató. A modern kereskedelem egyik alappillére a reklám, hogy a fogyasztóval megismertessék a terméket, annak előnyeit, és elérhetőségét. Ez a világon mindenhol így van, ráadásul a vezetés tudja is, hogy a bevételeit ennek is köszönheti. Hiszen a jó reklám nagyobb bevételt – így pedig nagyobb adót is eredményez. De aki már csak egy kicsit is gondolkodott média megjelenésben, plakátban, vagy akár facebook hirdetésben az tudja, hogy bizony a jó reklám nem olcsó buli. Az adóval meg még drágább, így egyre kevésbé éri meg reklámozni, ami bevétel visszaesést, vagyis adókiesést is eredményez. Konklúzió: a cégek vagy lenyelik a békát, és erőltetett mosollyal az arcukon kipengetik az irreális összegeket, vagy minden eszközzel, ami csak legálisan a rendelkezésükre áll, elkerülik azt az adóformát.

A legszebb a dologban, hogy a mézesmadzag technikát alkalmazva ugyan az adó felső határát emelik, de – most pedig örüljön mindenki – az adminisztrációs kötelezettségeket csökkentik. Remek, vagyis kevesebbet kell írni a több kiadásért. Csodálatos elgondolás, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy mint olyan sok más esetben az adó szövegezése itt is komoly problémákkal küzd.

Egy jogállamban az ember akkor jár el jól, és a társadalom követelményei szerint, ha betűre betartja a törvényeket. Ez pedig a reklámadó esetében nem kis kihívás. Nem az olvasással van baj, az azért minden vállalkozónak menni szokott. De az azért nagyon sokat elárul a kormány kapkodó pénzgyűjtéséről, hogy a törvényből nem egyértelmű, hogy mi számít adóköteles reklámnak, vagy, hogy tulajdonképpen ki is az adó alanya? Ráadásul, ha valakiben felmerült az az abszurd gondolat, hogy szeretné pontosan betartani a törvényt, az felejtse el, hiszen hiába van leírva a szövegben, hogy az ingatlanBAN elhelyezett reklám nem adóköteles, csak az ingatlanOn megjelenő, ez a vezetés szerint nem így van, a kettőt ugyanúgy kell kezelni. Vagyis leírtak egy szöveget, amivel újabb terhet rónak az amúgy is erősen nyűglődő vállalkozói szférára, de még igazából azt sem döntötték el, hogy pontosan mit is akarnak. Az pedig, hogy egy kiadott, leírt törvényszöveget ennyire egyszerűen, egyetlen kézlendítéssel szóban át lehet értelmezni egyértelműen mutatja, hogy az nem elég körültekintően, és nem a legkompetensebb személyek által lett megfogalmazva.

De hogy a nép se maradjon cirkusz nélkül, érdemes megnézni azt a „vitát”, amit a tisztségviselők és felelős személyek folytatnak a médiával. Nem véletlen az idézőjel, hiszen a vita szó erre azért nehezen húzható rá. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatában kiemelte, hogy ez a fajta variálás a törvény körül nem az RTL körül forog, és persze a TV2 is adózni fog, csak egy kicsit később. Akinek vannak gyerekei, és azok egy kicsit is fifikásabbak, az tökéletesen felismerheti azt a helyzetet, amikor egy határozott állításban a szülő hibát talál, a gyerkőc pedig erre összezavarodik, majd alkot egy olyan érvet, amivel igazából nem mond semmit, nem tudja alátámasztani, és ahhoz meglepő gőggel ragaszkodik is. Őszintén szólva szánalmas, de itt is valami hasonló játszódik le, ráadásul nem is egyedi esetként. Nem kell messzire menni időben, és a NAV elnöknőjének az USA-ból való kitiltásának huzavonája után érzi azt az ember, hogy dühítően együgyűnek nézik, és senki – aki a választások útján hatalommal rendelkezik, vagyis elszámolással tartozik a választók felé – nem ad magyarázatot, csak mutogatnak egymásra, azzal a felkiáltással, hogy „nem is igaz, mert nem így volt és kész”! Ez pedig felnőtt emberek között, politikai szinten nem hogy elfogadhatatlan, de olyan képet fest az egész országról, ami kifejezetten rosszat tesz a befektetési kedvnek, a gazdaságnak, vagyis a pénzügyi létnek.