A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner


Magyarországon nem csak a vállalkozási, hanem a foglalkoztatási kultúrának is fejlődnie kell ahhoz, hogy ne csússzunk a béka $egge alá.

2015. október 27. - Vállalkozástréner

Hazánkban a vállalkozói kultúra siralmas képeket mutat, amin javítani kell, de emellett számolni kell azzal is, hogy át kell alakulnia a foglalkoztatási kultúrának is. Az itthoni kis és középvállalkozások ugyanis valamiért foggal-körömmel ragaszkodnak a megszokott, minimum 8…

Tovább

Szükségünk van a megfelelő utód kiképzésére a fejlődéshez

Vállalkozóként az egyik legnagyobb feladat az, hogy a céget a lehetőségekhez mérten mindig a sikeres tartományban tartsuk. Ha ez sikerül, akkor viszont más kérdések is felvetődnek. A mindig sikeres cég utópia, de tény, hogy azért azt el lehet érni, hogy a vállalkozás kimagasló…

Tovább

Sok szakmát kell összegyúrni egy vállalkozó feladatkörének megértéséhez, és még ez sem elég

Aki azt gondolja, hogy vállalkozni, vagy éppen alkalmazottból vállalkozóvá válni egyszerű, az hatalmasat téved. Igazán csak azok látják, hogy mekkora a különbség a két életforma között, akik már átmentek rajta. Ám az azért tény – ahogyan azt az üzletrész is írja -, hogy…

Tovább

Talán most már nem csak nádpálca lesz a vállalkozók jussa a kormánytól…

Ahogyan arról már volt szó, a magyar rendszerben a vállalkozásokat nem igazán ösztönzi semmi sem arra, hogy minden szabályt betartsanak. Természetesen az alapvető törvénykövetés megvan, ám ahol csak lehet, ott megkeresik a kiskapukat, hiszen a rendszer bonyolult, nehéz, és semmi…

Tovább

A vezetés sakkban tartja a vállalkozókat!

Az ember terelgetni, nagyon csúnya szóval élve idomítani kétféleképpen szokott: az egyik esetben a megfélemlítés, az agresszió az eszköz, vagyis amit el akarok érni, azt úgy teszem, hogy minden más magatartást szankcionálok. A másik lehetőség, amikor a pozitív megerősítéshez…

Tovább

Kedves „vállalkozók”! Könyörgöm, tudás is legyen az elhatározás mögött, mert az ostobákkal nem tudunk mit kezdeni!

Nagyon érdekes és elkeserítő dologba futottam bele a minap. Egy kedves vállalkozó kérdezte tőlem, hogy hogyan szüntesse meg a cégét. Nagyon elkeserített ez a dolog. Miért van az, hogy ma, Magyarországon a vállalkozói morál és kultúra annyira alacsony, hogy egy valamire való…

Tovább

A kkv-nak is létkérdés a megfelelő marketing, és a reklám!

A Magyar Marketing Szövetség egy külön díjkategóriát hozott létre a kkv-k számára, ami nagyon jól mutatja ennek a szegmensnek a fontosságát. A kezdeteknél a vállalkozások többsége próbálja megspórolni még a holnaputánt is, hiszen a kezdeti költségek elképesztő…

Tovább

Csak az indulásnál működik a „két lovat egy fenékkel” lehetősége

A vállalkozói létben az egyik, sőt, talán a legnehezebb momentum az elindulás. A legtöbb esetben ugyanis nincsenek az embernek olyan anyagi lehetőségei, amikkel gond nélkül be lehetne indítani egy üzletet, és azt finanszírozni lehetne az első 1-2 évben, zsebből. Ennek…

Tovább

A vállalkozónak eladni is tudni kell!

A legtöbb vállalkozás életének legnagyobb megkeserítője az értékesítés. Ennek oka pedig szinte minden esetben a rossz hozzáállás. Amikor valaki céget alapít, akkor arra koncentrál, hogy azt a lehető legtökéletesebben alkossa meg, vagyis a saját szakmáját a legjobban hozza.…

Tovább

Az üzlet összeomlásának legfőbb okai között a tervezés hiánya előkelő helyen áll

A statisztika szerint a vállalkozások egy jelentős hányada – igazából elképesztően magas szám, több, mint kétharmada – az alapítást követő első évben tönkremegy. Hogy ennek mi a közvetlen oka, az nagyon változó, de igazából a tényleges üzleti problémák jellemzően…

Tovább
süti beállítások módosítása