A vállalkozás nem kényszer - életforma.

Vállalkozástréner

A nyugdíj mostanra fura rendszer lett – vonják, de minek?

2015. április 13. - Vállalkozástréner

Az igazságtalan rendszerrel szemben fel lehet háborodni, lehet tüntetni, és ellenkezni, de egyes esetekben ez szinte semmit nem ér. Egészen pontosan a nyugdíjakról, illetve azok kiutalásáról van szó.

Azok, akik egy kicsit is előre gondolkodnak, nem bízzák az államra az öreg napjaik pénzügyi biztonságát. Ez ugyan elszomorító, de nem nagyon lehet ellene tenni. Számítások alapján a mostani 30-as 40-es korosztály mire nyugdíjba megy (ami akár 70 éves korukra is tolódhat) a keresetünk nagyjából 30%-át kaphatják. Ez pedig egy olyan összeg, amiről nehéz könnyek és nyomdafestéket nem tűrő kifejezések nélkül beszélni. Ugyanakkor a dologban a legszebb, hogy a levont nyugdíj hozzájárulás nem lesz kevesebb, csupán nem kapunk annyit. Persze ez magyarázható a népesség öregedésével, csakhogy ez gazdasági folyamat is, amit így nem igazán lehet kezelni.

A megoldás – akármilyen elkeserítő is – az öngondoskodás, ami ugye plusz költségeket is jelent. Igaz, állami támogatással is számolhatunk, de azért az is tény, hogy nem töri össze magát a vezetés, hogy orvosolja a kialakult helyzetet. Mindenesetre mi azért tehetünk, hogy ne kelljen nélkülözni, bár azt már többször is láthattuk, hogy az anyagi biztonság megteremtése még akkor sem egyszerű, ha az ember félretesz, lásd Buda-Cash, vagy éppen a Quaestor.

11149222_893017924088318_1952518178_n.jpg

Amikor kiválasztjuk a megtakarítási formákat, akkor alaposan járjunk utána a lehetőségeknek. Elvégre nem kevés pénzről beszélünk, és éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy azt kinek, és milyen befektetési rendszerbe adjuk oda. A hazai piac mellett természetesen nem szabad elfelejteni a külföldi intézeteket, pénztárakat és befektetési pontokat sem. Ez persze azt is jelentheti, hogy az állami támogatásnak búcsút inthetünk, ám hosszabb távon nem biztos, hogy mi járunk majd rosszul.

Azzal is érdemes foglalkozni, hogy milyen pénznemben is szeretnénk tartani a megtakarításainkat, hiszen ezzel is igencsak sokat lehet nyerni. Nem szabad elfelejteni, hogy az évek alatt ez az összeg sok millió forintra is gyarapodhat – és a cél az is, hogy gyarapodjon. Ez pedig már egy akkora összeg, amit nem szabad szem elől téveszteni. Az odáig rendben van, hogy egy másik cégre bízzuk az összeg forgatását, de azért az ne felejtsük el, hogy az ellenőrzés mindennek az alapja, és hát végső soron a mi pénzük, a mi bőrünkre megy a játék.

Szóval keseregni lehet, de hasznosabb, ha a megfelelő lehetőségeket kutatjuk, vagy éppen meg is osztjuk egymással. Ön is gondol a nyugdíjas évekre, vagy balga módon az állami „kifizetésekben” bízik?

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozastrener.blog.hu/api/trackback/id/tr237364732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása