A társadalmi szerepvállalás az utóbbi időben nem csak egy divatos kifejezés lett, de valahogy a cégek felé elvárásként fogalmazódott meg, ami egy picit visszás dolog.

Nem arról van szó, hogy egyes esetekben ne lenne hasznos, hanem a logika nem stimmel, miszerint elvárják a cégektől. Természetesen vannak olyan nagyvállalatok, melyek tevékenységükkel rombolják a környezetet, vagy éppen a társadalmat, így itt akár jogos is lehetne az elvárás. Azt azonban mindenképpen hozzá kell fűzni – természetesen nem azzal a céllal, hogy az ilyen vállalkozásokat védjük -, hogy a papírgyárak, faüzemek, kohók, szénerőművek, vagy éppen a McDonald’s- hoz hasonló gyorséttermek egy sor különadót fizetnek annak fejében, hogy tevékenységük nem éppen környezetbarát, vagy egészséges. De a pénz csak egy dolog – bár tény, hogy az államnak ebből a különadóból kellene az erdőtelepítéseket, a parkosításokat, az egészségügyet és más hasonló lépést és ágazatot támogatnia -, a társadalom számára ez egy olyan kiadás, ami nem lekövethető, nem látható, a közvetlen, vagy közvetett hasznát nem lehet gyorsan és pontosan végigkövetni.

Mivel pedig ezt a részét nem látja, így elvárja, hogy igen is támogasson kezdeményezéseket, sőt, indítson is olyanokat, melyekkel a romboló hatást kompenzálja a cég. Ez az elvárás viszont irreális, hiszen minden vállalkozás alapvetően profitorientált, így abszolút semmilyen érdeke gazdaságilag nem fűződik ahhoz, hogy ingyen programokat szervezzen, vagy adakozzon.

Itt viszont van egy érdekes csavar. A társadalmi szerepvállalás nem csak elvárás, hanem a cégek szempontjából egy követett példa is. miért dönt úgy egy nagyvállalat, illetve egyre több kis és középvállalkozás is, hogy a profitjának egy részéről önként és dalolva lemond? Természetesen az ok a profit növelése, illetve a kiadások csökkentése.

Mivel üzletről van szó, így senki számára nem lehet kérdéses, hogy a döntések mögött komoly tervezés, és pénzügyi számítások, hatáselemzések állnak. A társadalmi elvárás teljesítése nem igazán lényeges, hiszen papírt akkor is venni és használni fogunk, ha a csúnya papírgyár közben nem telepít erdőket, vagy nem támogatja parkok kialakítását. DE! Ha megteszi, akkor a közvélemény úgy könyveli el, hogy igen, ez a vállalat tesz is valamit a közösségért, nem csak a pénzét veszi el, így adott esetben az ő termékeit részesítik előnyben.

Vagyis a társadalmi szerepvállalás egyfajta reklám, méghozzá egész jó hatásfokú. Hiszen az emberekre gyakorlatilag percenként tucatszám zúdítják a reklámokat, így az olyan megoldások, amik szokatlanok, amiket megjegyeznek, mindenképpen megérik a befektetéseket.

Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen reklám sokszor olcsóbb, mint egy tv-rádió-óriásplakát kombó összeállítása, amit hetekig nyomnak a médiában. Egy park finanszírozása ugyan alapból nem olcsó dolog, de nem is tűnik el. Az oda betérő emberek minden egyes alkalommal látják, ki a finanszírozó, de adott esetben, a nevében is megjelenik a cég, így a vásárlásnál az ismerős felé tolja el az emberek választását.

A társadalmi szerepvállalás opcionális, erősen függ a cég működési területétől, de semmi esetre sem elvárható. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni a benne rejlő nagyon is üzleti lehetőségeket, így „a kecske is jól jár és a káposzta is sokat keres” alapon mindenképpen mérlegelni kell a vele járó előnyöket.