Októbertől ellenőrzik a szabadságok kiadásának jogszerűségét, és a munkaidő betartását. Ráadásul teljes körű jogkörrel rendelkező ellenőrökre lehet számítani, akik szúrópróba szerűen, előzetes bejelentés nélkül érkezhetnek meg a céghez.

A szabadságolások és a munkaidő egyébként is egy kényes kérdés a vállalkozók körében. A cél természetesen az, hogy a cég a lehető legsikeresebb legyen, és a lehető legnagyobb profittal lehessen számolni. Ezért sok vállalkozó elköveti azt a banális hibát, hogy olyan megterhelő tempót diktál a munkatársainak, amit azok már nem bírnak.

Egy dolog az emberek egyéni teherbírása, ezzel most nem igazán kell foglalkozni. Azzal azonban igen, hogy megértsük azt az inverz helyzetet, hogy a vállalkozó és az alkalmazott között egy érdekellentét feszül. A munkavállaló célja, hogy egy kellemes munkakörnyezetben, laza tempó mellett, a lehető legkevesebb munkával a legtöbbet keresse. Persze ez egy kissé ki van sarkosítva, de egy utópisztikus világban ebbe az irányba mozognának a jelenlegi helyzetek.

Ezzel szemben a vállalkozó azt szeretné, ha feszített tempóban, folyamatosa koncentrációval a munkatársak a céget az élvonalba emelnék, ott is tartanák, és minden felmerülő problémát és munkát azonnal meg is oldanának. Ehhez folyamatos rendelkezésre állás lenne a legideálisabb, ami azonban nem megoldható. Egyrészt a törvény nem igazán elnéző ezekben az esetekben, de ez sokszor megint csak egy dolog.

Kiskapuk mindenhol vannak, vagyis a szabadságok kiadása, és a munkaidő betartása kikerülhető, ha nagyon akarjuk. De hogy megéri-e, az már egy egészen más kérdés. Alapvetően arról van szó, hogy beszűkült látótérrel csak arra koncentrálunk, hogy a munkatársaink jelen legyenek a munkahelyükön, vagy a cél a produktivitás. A kettő ugyanis nem ugyan az!

Ha túl nagy szabadságot adunk, akkor kicsúszhat az irányítás a kezünkből, vagyis értelem szerűen nem ez a megoldás. Ha nagyon feszített a tempó, akkor viszont a teljesítmény romlik le a béka feneke alá. Ez pedig szintén nem szolgálja a profit emelkedését. A jó munkához pihent emberekre van szükség. Ehhez hozzájárul a szabadság is, de ne legyünk naivak, az évben huszonegynéhány nappal nem lehet kipihenni magunkat. Vagyis az igazi lényeg a munkaidő, és a hétvége. Ha túlhajtjuk a munkatársakat, akkor a helyreállás olyan sok időt vesz igénybe, hogy az messze nem térül meg. A munkahelyen eltöltött idő egy bizonyos százaléka is nyugodtan lehet pihenés, étkezés, kikapcsolódás. Ez a munkamorálon javít, és a teljesítményen is meg lehet érezni a hatását.

A szabadságok esetében a törvény előírja, hogy a munkatársaknak 14 napot egyszer egy évben egyben ki kell adni. Ráadásul ebben az esetben a rendelkezésre állás sem várhatjuk el tőlük. Őszintén szólva, ez nem olyan jó vállalkozói szempontból, de sokat profitálhatunk belőle. Ha már muszáj, akkor ki kell adni, de cserébe legalább a kétheti pihenés már erős teljesítményemelkedést eredményez!

A munkaerőpiac fejlődő világában ma már fontos, hogy mennyire rugalmas a munkaidő, és a szabadságolás. A friss szakemberek olyan tudással rendelkeznek, amire nagy szükségünk lehet, de ennek megkérik az árát, és nem csak az anyagiak terén. Vagyis mást nem tehetünk, mint a helyzetet úgy forgatjuk, hogy megkapják – legalább részben – amit akarnak, de ezt úgy, hogy közben mi a lehető legtöbbet profitáljuk belőle.