Egy tárgyalásban, és a munkahelyi életben van egy közös pont, ami ráadásul a kezelésében is megegyezik. Természetesen az érdekek ütközéséről, és a közös megegyezésről van szó, melynél mindkét esetben fontos, hogy simán működjön a dolog.

Munkahelyen

Igazság szerint sok főnök intézi el azt a kérdést egy vállrándítással. Hiszen minek vitatkozzon az alkalmazottaival, ha egyszer azt is megteheti, hogy ellentmondást nem tűrően egyszerűen közli, hogy mi lesz. Ezzel ugyan időt nyer, de abban is biztos lehet, hogy előbb vagy utóbb le kell mondania az adott kollegáról, a csapatmunkáról már nem is beszélve.

Hiszen gondoljunk csak bele: mi sem szívesen dolgoznánk olyan helyen, ahol nem tudunk érvényt szerezni az elgondolásainknak, vagy értelmes, érvekre épülő párbeszédet folytatni. Ha ilyen helyzetben találja magát az ember, akkor ösztönösen keresi a kiutat. És bár mindenkinek fontos a munkája, egy ponton túl az ember tartása előtérbe kerül, és egyszerűen feláll, elhagyja a céget.

És éppen ez az, ami a csapatmunkát is rombolja, hiszen minek okoskodni, ötletelni, vagy akármit is csinálni, ha úgyis pontosan meghatározza a főnök, hogy ki mivel foglalkozhat, mit csinálhat. Így nincs fejlődés, nincs belső motiváció. A megoldás ebben azt esetben is az, amit a tárgyalásokon szoktunk alkalmazni.

A tárgyaláson

Amikor egy üzletet akarunk megkötni, az esetek túlnyomó többségében nem az a cél, hogy az adott partnerrel egyetlen egyszer érintkezzünk. Így a tárgyalásnál is igyekszünk olyan feltételeket szabni, ami a másiknak is megfelel. Ha nem így teszünk, akkor bár lehet, hogy az üzletet akkor sikerül nyélbe ütni, de később folyamatos gondunk lesz vele, és a partner sem sokáig üzletel majd velünk.

A tárgyalásoknál éppen ezért rugalmasan kell hozzáállni a kérdésekhez, meg kell hallgatni a másik felet, engedni is kell az elképzelésekből, hogy közeledjenek az álláspontok, vagyis WIN-WIN megoldást kell keresni. Ez az egyetlen olyan lehetőség, ami hosszabb távon is működőképes.

Ebből is kitűnik, hogy a munkahelyen sem kell máshogyan viselkedni. Senki nem szereti, ha olyasmit tolnak le a torkán, amivel nagyon nem ért egyet. Éppen ezért hagyni kell mozgásteret, hogy a másik is érezhesse, van beleszólása a dolgok alakulásába, van értelme a munkájának. Ha ettől megfosztjuk, akkor biztosan számolhatunk a produktivitás csökkenésével, míg ha megadjuk, akkor nem csak a munkatempó, és a jól elvégzett feladatok sokasodnak meg, hanem azzal is számolhatunk, hogy a kollega lojalitása is erős lesz.

Arról már nem is beszélve, hogy ha a csapat úgy érzi, a főnök partner a gondolkodásban, az ötletelésben, akkor mérhetően motiváltabbak, és produktívabbak, mint ha ezt elvesszük tőlük. És hát végső soron a cél nem az, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogyan azt a főnök elképzeli. A cél a profit, amit asszertív viselkedéssel, a WIN-WIN pozícióra való törekvéssel nem csak egyszerűbben, hanem gyorsabban, és nagyobb mértékben érhetünk el!