Üzletet építeni olyan kihívás, ami egész embert kíván. Egészen komolyan: nem elég csak 8 órában agyalni, és foglalkozni a vállalkozásunkkal, ez ugyanis 24 órás elfoglaltság.

A mai világban ráadásul nagyon fontos az is, hogy minél jobban megismertessük magunkat és a céget, hiszen a konkurenciaharc elképesztően nagy. Ennek az egyik legjobb lehetősége az, ha személyes márkát, brandet építünk. Ez tulajdonképpen a nevünk promózását jelenti, amivel kommunikáljuk, hogy ha ezt a nevet hallja, vagy látja egy cégtáblán, akkor biztosan a legjobb szakemberrel kerül szembe.

Ám ezt elérni nem is olyan egyszerű. Ahhoz, hogy egy személyes brandet igazán jól fel lehessen építeni, négy dologra kell erősen figyelni: a munkára, a mutatott képre, és a rólunk kialakult képre, és a véleményünk kommunikálására. Az első esetben természetesen kifogástalannak - vagy közel annak – kell lennie annak, amit csinálunk, de ezzel szokott a legkevesebb probléma lenni.

A második fontos részlet a magunkról mutatott kép, és ez már problémásabb. Egyetlen vállalkozónak sem okoz gondot, hogy reprezentáljon – munkaidőben. A gond ott kezdődik, amikor ezt meg kell tenni hétvégén, egy baráti összejövetelen, családi eseményen, kutyasétáltatásnál. Természetesen nem arról van szó, hogy folyton öltönyben/kiskosztümben, és a cégről áradozva, a munkánk fontosságát és tökéletességét bizonygatva kell fel-alá járkálni. A lényeg, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy mi 0-24 óráig, heti hétszer, évi 365 napon a céget képviseljünk. Vagyis például nem üvöltözhetünk nagyon berúgva egy buli után az utcán, mert ezzel komoly károkat okozunk a cégünknek – ami ugye a saját zsebünket is elég érzékenyen érinti.

A legtöbb esetben azok, akik nem gondolják végig, mivel is jár a vállalkozói lét, ezen a ponton csúsznak el. Pedig a reprezentálás és a tökéletes munka alakítja ki a harmadik fontos pontot, vagyis a rólunk alkotott képet, amit elrontani két pillanat, felépíteni viszont egy teljes élet.

Fontos az is, hogy a mai lehetőségek között a közösségi médiában és a fél szakmai vagy szakmai fórumokon is érdemes megjelenni, méghozzá a véleményünket, a cég álláspontját képviselve. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy félévente egyszer egy posztot kidob az ember, azután hátradől. Hogy felfigyeljenek ránk, hogy megjegyezzenek, ehhez aktivitás kell, folyamatos jelenlét, hasznos tanácsok, olyan információk, melyekkel tudást adunk át, amitől mások követni kezdenek, fontosnak tartanak minket.

Ez egy érdekes határvonal, hiszen túl sok infót sem szabad kiadni, de folyamatosan csepegtetni kell, hogy az érdeklődés meglegyen, hogy mindenki számára tisztázódjon: a szakmánkban az egyik legkiemelkedőbb tudásanyaggal rendelkezünk, és a felmerülő gondokra és kérdésekre mi jelentjük a választ és a megoldást!

Egy vállalkozás életének sajnos egyik meghatározó eleme a spórolás. Ehhez azonban ma már olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, amikkel mindenképpen érdemes lenne számolni.

Ezek közül ez egyik legjellemzőbb a távmunka, amivel azonban csak kevés cég él. Pedig megvannak a maga előnyei – és persze a hátrányai is -, amik miatt nem kellene azonnal lemondani róla.

Spórolás, de költségek is

A távmunka valóban nagy spórolással jár, hiszen nem kell fenntartani minden egyes munkatárunknak egy helyet az irodában, nem kell bővíteni azt, fűteni, hűteni, stb. minden cégvezető tudja, hogy mennyibe kerül csak az, hogy a munkahelyet fenntartsa, és akkor még nem is beszéltünk a bérekről. Természetesen vannak olyan szakmák és munkafolyamatok, amiket nem lehet távmunkában végezni, ám sokat igen.

Itt is vannak ugyan költségek, hiszen lehetővé kell tenni az otthoni munkát. A gépeket, a csatlakozást, az iratok továbbítását mind biztosítani kell, de tény, hogy ez az összeg messze nem akkora, mint az irodai költségek.

Bizalom, bizalom, bizalom

A hazai keretek között nem is az a baj, hogy nincsen meg a technikai lehetősége a távmunkának, sokkal inkább az, hogy a munkáltató nem bízik meg az alkalmazottaiban. Ez pedig nagy gond. A cég életében a legfontosabb részlet a munkaerő, hiszen ott van a tudás, a hibajavítás, és az alkotás képessége. Mégis, sok cég úgy érzi, hogy ha nem tartja szoros kontroll alatt a munkatársakat, akkor azok nem foglalkoznak a munkával.

A hiba valószínűleg abban van, hogy sokan még mindig úgy gondolják, a munka akkor van elvégezve, ha a kedves munkatárs kerek 8 órát az irodában töltött. Pedig hát sok mindennel el lehet ütni az időt úgy is, hogy ránézésre az ember dolgozik. Nem a napi 8 óra munka a fontos, hanem a feladatok elvégzése. Ha olyan menő a kollega, hogy megoldja a feladatokat 6, vagy akár 4 órában is, akkor lelke rajta, a lényeg, hogy pontos és összeszedett munkát adjon ki a kezéből. Ennek pedig sohasem feltétele az iroda, vagy a megszokott munkaidő.

Van olyan is, akinek nem megy.

Senkinek ne legyenek illúziói, a távmunka sem megy mindenkinek. Annak a formának megvannak azok a hátrányai, amit a folyamatos, 8 órás munkarendhez szokott emberek nehezen sajátítanak el. Először is, a saját időbeosztás. Ha nincs jelen a kényszer, a folyamatos kontroll, akkor nem mindenki tudja magának meghatározni a munkaidőt, és nem olyan egyszerű az otthoni környezetben rávennie magát az embernek a munkára.

Tehát nem mindenki alkalmas az otthoni munkavégzésre, ugyanakkor, akik igen, azoknál nem csak a költségek csökkennek, hanem a produktivitás, a kreativitás, és sok esetben a lojalitás is emelkedik. Természetesen az üzletben a kockázat minimalizálása a cél, így nem kell egyből fejest ugrani a lehetőségekbe. Ha szeretné bevezetni azt a módszert, akkor a kezdetekben csak egy, majd két napról legyen szó egy héten, és akinél működik, azokat átállíthatjuk az otthoni munkavégzésre.

Nagyon fontos azonban, hogy rendszeresen találkozzunk a kollegákkal, és ők is egymással. Megbeszélésekre, és céges rendezvényekre így is szükség van, hogy elkerüljük az elszigetelődést, ami komoly negatív hatással van a munkára, és a munkatársak hozzánk fűződő viszonyára. Azt se felejtsük el, hogy a fiatal, magasan képzett munkaerőnek már kifejezett igénye a rugalmas munkaidő, és a nem helyhez kötött munkavégzés, így ahhoz, hogy lépést tudjuk tartani a fejlődéssel, azzal a lehetőséggel is komolyan számolni kell!

Ha pedig történetesen az egyik kollega gyermeket vár, akkor máris bővülnek a lehetőségek. Hiszen – ha ő is akarja – nem kell három évet várni a visszatérésére, és nem kell helyette másik szakembert szerezni, hiszen az otthoni munka egy olyan kompromisszum lehet ebben az esetben, ami a cégnek és a kismamának is jó!

A következetesség csodákra képes. Ez főleg akkor lenne igaz, ha működne is, és valahol egy utópisztikus lehetőség lenne a hazai kkv-k számára.

De sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű. Egy pár évvel ezelőtt a vezetés – hogy ösztönözze a hazai vállalkozásalapítást – a törzstőkéket lecsökkentette. Ezzel egy kft-t már 500 000 forinttal is lehetett alapítani. Hogy ez mennyire volt jó ötlet, az erősen megosztja az illetékeseket. Tény, hogy így megszaporodtak a cégek, és szélesedett a piac, legalábbis a statisztikákban. Ugyanakkor az is tény, hogy az alacsony törzstőke veszélyes játék olyan cégek esetében, akik sokat kockáztatnak. Ennek megfelelően természetesen a hitelezők és a partnerek is kissé ferde szemmel néznek egy olyan cégre, mely milliós, akár sok tízmilliós üzleteket bonyolít, miközben a törzstőkéje csupán fél millió forint.

Persze az is igaz, hogy egy ideje már a tulajdonosok a teljes magánvagyonukkal felelősek a cégükért, de azért még ez sem jelent olyan biztosítékot, ami egy nagyobb vállalatot meggyőzne.

Az új rendelkezések értelmében most ez a fajta bizalmatlanság elveszíti az alapját, mivel a törzstőkét meg kell emelni, a kft-k esetében egésze a régi határig, vagyis 3 millió forintig. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a cégeknek is. A határidő 2016 március 15.-e, ami már a nyakunkon van. Egy egészen kis réteget leszámítva a vállalkozók többségének – sajnos – nem áll rendelkezésére 2,5 millió forint ahhoz, hogy ezt gond nélkül megtehesse.

Szerencsére ezzel a vezetés is tisztában van, így hagytak kiskaput. A törzstőke megemelése előbb vagy utóbb mindenképpen kötelező lesz, ám addig is vannak más lehetőségek is.

Mint minden esetben, a tőkésítéshez módosítani kell a társasági szerződést, amit be kell jelenteni a cégbírósághoz, ám ekkor még nincsen feltétlenül szükség arra, hogy a cég valóban rendelkezzen a megemelt összeggel. A szerződésben lehetőség van arra, hogy a tőke befizetését elhalasszák akár egy évig, vagy tovább is, de ebben az esetben nem lehet osztalékot fizetni addig, amíg a nyereségből fel nem pótolják a hiányzó összeget.

Ám ez nem jelenti azt, hogy addig, amíg nincsen meg a teljes összeg, ne kellene helytállni a hárommillió forintos határig. Vagyis az eltolással csupán időt lehet nyerni, de a szabály, és annak következményei alól semmiképp sem húzhatja ki magát senki.

A dolog jó oldala, hogy a 3 milliós határ már elégséges lehet ahhoz, hogy valóban érdemi üzleteket kössön egy kft, és egyfajta hozzáértést is feltételez, mert ekkora összeget már csak akkor fizet be az ember, ha pontosan átgondolta, és felépítette az üzletet, és az ahhoz kellő teljes háttérmunkát.

A cafetéria egy kicsit mostohagyerek. Mindenki tudja, ismeri az előnyeit, de ha lehet, akkor mégsem szeretnének belőle.

Ennek oka, hogy sokat variálták, és az emberek még mindig nem szeretik, ha valaki más mondja meg nekik, hogy mire költhetik a pénzüket. Ennek ellenére a cafetériát alkalmazó kkv-k száma évről évre nő, ami az anyagi helyzetüket, és a kiszámíthatatlan üzleti környezetet tekintve messze nem meglepő.

Egy kkv esetében kissé szűkösebbek az anyagi lehetőségek, mint egy nagyobb cégnél. Vagyis a vállalkozóknak el kell dönteniük, hogy felvesznek egy valóban jó szakembert, és lemondanak az adminisztratív munkaerőről – a saját munkaidejüket növelve ezzel is -, vagy beérik egy közepesen jó szakemberrel, aki viszont kevesebbet is kér. Az itt leírtak a tökéletes receptje a középszerű vállalkozásnak, amiből valódi, érezhető profitot kicsikarni elképesztően nehéz.

A cefatéria azonban egy kicsit javíthat ezen a helyzeten. Na persze nem lesz tőle minden Kánaán, de azért valóban segítség. A felmérések alapján az Erzsébet utalvány a legnépszerűbb. Ez nem is csoda, hiszen enni mindenki eszik, kivétel nélkül, így ezzel nem a vállalkozó mondja meg a munkatársának, hogy mit is kell vennie. Ezt úgyis megvenné, hát kap rá utalványt. A dolgozó jól jár, mert valamivel több fizetést kap a cafetériával, a vállalkozó meg egy kicsit kevesebb adót fizet, ami neki is tiszta haszon.

A gond csak az, hogy innen hogyan tovább? Vannak még olyan elemek a rendszerben, amiket jól lehet használni, de nehéz azzal kecsegtetni egy munkavállalót, hogy amit nem tudunk megadni készpénzben, az odaadjuk utalványok formájában. Pedig működik, éspedig azért, mert a jó szakemberek is tudják, hogy hol, és mivel nyerhetnek sokat. Van, aki a mamutvállalatok rendszerét nem képes bevállalni, még a nagy pénzért sem, számukra pedig a cafetéria valós előnyt jelenthet.

Ha nincs miből, akkor adni lehetetlen. Ha úgy adunk, hogy csak kicsit, az nem igazán csalogató. Vagyis érdemes felkötni a gatyát, utánajárni, hogy mit is adhatunk pluszban, azzal mennyi adókedvezmény jár, és egy olyan csomagot összeállítani, ami valódi motivációt jelent a munkatársaknak, és a pénztárcánkkal is kegyesebben bánik, mint a fizetésemelés.

Nemet mondani nem is olyan egyszerű. Bár az is igaz, hogy aki az üzleti életben tevékenykedik, az előbb vagy utóbb mindenképpen megtanulja, hiszen a saját pénztárcája a tét.

Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem csak az üzletfeleknek nehéz nemet mondani, hanem nekünk is. Egy vállalkozó, aki sikeres, az magabiztos is. Egy magabiztos főnök pedig sokszor ijesztő tud lenni az alkalmazottak szemében.

Együtt, nem külön

Ennek az egyik fő oka, hogy sokan úgy képzelik el a vezetői szerepet a saját cégük élén, hogy ők kiosztják a munkát, megmondják, ki mit csináljon, azután foglalkoznak a saját feladataikkal. Ez elsőre jónak tűnhet, de nincs igazi kapcsolat a munkatársak között, és így a vállalkozóból csak az a személy lehet, aki összehozza a csapatot, mert kollektíven lehet utálni. Ez is egy módszer, de nem a legjobb.

Sokszor kérdés, hogy hogyan is lehet motiválni egy munkatársat. Természetesen elsődlegesen a fizetésével, de emellett egy olyan munkahelyi környezettel is, ahova szeret bejárni. Ez pedig nem lehetséges akkor, ha a főnök az a személy, akit utálni kell. A nem kimondása még akkor is nehéz, ha a munkatársaink alapvetően jól kijönnek velünk, hiszen tőlünk kapják a fizetésüket. Mindenesetre nagyban megkönnyíthetjük a helyzetüket, ha az a főnök leszünk, aki együtt dolgozik a többiekkel, nem az, aki csak irányít. Ez utóbbira is szükség van, de nem kívülállóként, utasítva, hanem csapatban, vezetve.

De minek?

Biztosan sokakban felmerül a kérdés: mégis minek érjem el azt, hogy egy alkalmazottam nemet merjen mondani?

Nos, igen, ez az a kérdés, amit csak az tesz fel, aki nem érti a visszautasítás jelentőségét. Az az alkalmazott, aki mindenre igennel felel, akkor is ezt fogja mondani, ha az adott feladatot nem tudja 100%-osan megoldani. Vagyis bevállalja, mosolyogva, azután küzd, és nem készül el határidőre, vagy rossz minőségű munkát ad ki a kezéből. Ez pedig csak részben az ő hibája, részben a főnöké. Egyrészt nagyjából tudni kell, hol vannak a munkatársak határai, másrészt meg kell adni a lehetőséget – a hosszú távú viselkedésünkkel -, hogy nemet mondjanak nekünk.

Vicces, de sokszor ez a cég érdeke. Ha egy alkalmazott nem fél beismerni –mert tudja, hogy nem ezen múlik az állása -, hogy egy adott feladat meghaladja a képességeit, idejét, kapacitását, azzal mi is nyerünk. Kereshetünk mást, vagy megoszthatjuk a munkát több ember között. Ezzel a határidő is tartható lesz, és a munka minősége is kifogástalan.

A nem érthetően fontos szó egy vállalkozó szótárában, mégsem szeretjük akkor hallani, ha nekünk mondják. Pedig sok esetben az a bizonyos bátor nem jelentheti a sikert, valamint egy visszajelzést adhat arról is, hogy főnökként hogyan teljesítünk. A munkatársaink rettegve elvállalnak mindent, vagy velünk együtt dolgozva, a saját korlátaikat ismerve tesznek erőfeszítéseket azért, hogy a cég sikeres lehessen.

A gazdasági mutatókat egy felelős vállalkozó mindig figyeli. Ennek az az oka, hogy nem akar pénzt veszíteni. Pont. Nem politika, nem vallási meggyőződés, vagy bármi egyéb, egyszerűen csak a pénz.

Egy friss felmérés szerint abban az esetben, ha a gazdaság imbolyog, vagyis az emberek nem biztosak abban, hogy mi is lesz holnap, akkor olyan dolgokba próbálják fektetni a pénzüket, ami független attól a bizonyos imbolygó gazdaságtól. Ez pedig törvényszerűen azt eredményezi, hogy a pénz kifelé áramlik, olyan gazdaságokba, melyek stabilak.

Ezt sok esetben vagyonmentésnek titulálják, pedig egy teljesen egyszerű folyamat, ami logikus. Senki, de senki nem pakolná a holmiját egy olyan csónakba, amibe szivárog a víz, ha teheti olyanba is, ami tökéletesen száraz. Nincs víz, nincs kockázat, nem ázik el a holmink. Ez persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a vállalkozók kiutaznak egy másik országba, és ott teszik meg a befektetéseiket. Egyszerűen valuta vásárlásáról is lehet szó, vagy egy másik ország állampapírjainak vásárlásáról.

A jelenség minden olyan országban megfigyelhető, ahol a gazdaság nem megfelelően stabil. A hazai vonal jelenleg azt mutatja, hogy a gazdaság felszálló ágban van, vagyis elméletileg stabil. Az egy dolog, hogy ezek az adatok sok esetben nem mutatják meg az egyes szegmensek helyzetét, de hazai viszonyok között azzal is számolni kell, hogy a jogszabályok, a rendeletek, és úgy egyébként a vállalkozók helyzete annyira kusza, hogy az már önmagában „imbolygónak” számít.

Ennek megfelelően a külföldi befektetések is elterjedtek, hiszen stabil forrást, és kisebb kockázatot jelentenek, számos más előnyükkel együtt. A kutatás arra is rámutat, hogy a nem stabil helyzet fokozott megtakarításra készteti a vállalkozásokat, vagyis ez a 22-es csapdája, ami itthon tökéletesen lemérhető az egyes ágazatokban. Nem stabil a helyzet, nem egyértelműek és kiszámíthatóak a gazdasági környezet tényezői, így a pénzt külföldi lehetőségekbe fektetik be. Ráadásul a megmaradt tőkét is erősen fogják, mivel a helyzet rosszabbodására készülnek. Az egész folyamat pedig azt eredményezi, hogy igazuk is lesz.

Ez hosszabb távon csak akkor szüntethető meg, ha a gazdasági környezetet kiszámíthatóvá teszik. A fejlődés csak egy dolog, de a stabilitás nélkül – vagy legalább annak látható alakulása nélkül – a tőke egyszerűen nem marad az országban, és a hazai vállalkozások is túlélő üzemmódba kapcsolnak, hogy minimalizálják az esetleges veszteségeiket.

A startupok terjedése az egész világon jelentős. Természetesen sok egyéb dolog mellett az egyik legjelentősebb oka ennek a pénz!

Mint minden vállalkozás, ez a forma is csak akkor jöhet létre, ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik. A startup esetében azonban éppen az a szép: gyakorlatilag nulla saját tőkével is indulhat, ha megtalálja azt az embert, aki befektet egy kevés pénzt az ötletbe. Így pedig óriásit lehet vele kaszálni, ami minden kezdő vállalkozó álma.

Az öreg rókák ennél jóval körültekintőbbek. Sokan ugyanis beleesnek abba a hibába, hogy amikor elindítanak egy vállalkozást, akkor türelmetlenné, és óvatlanná válnak. Látják, hogy a dolog működik, és azt is, hogy profitot fog hozni. Sokat. Ez pedig elvakítja őket, és megfeledkeznek olyan lépésekről, amikről egy gyakorlott vállalkozó – főleg, ha egyszer már belefutott egy ilyen hibába – sohasem feledkezik meg.

A sikeres üzlet ugyanis gyorsan a köztudatba kerül, de még gyorsabban felfigyelnek rá az üzleti életben. Egy tökéletes világban ez azt jelentené, hogy az ötlet tulajdonosa fogadhatja a gratulációkat, és fürödhet a népszerűségben. A gyakorlatban azonban inkább arról van szó, hogy a sikerét irigylik, és megtesznek mindent, hogy azt kihasználva ők is pénzhez jussanak. Ekkor kerülnek elő a replikák, a hasonló márkanevek, logók, vagy éppen a vállalat működési elvének koppintása.

Sajnos, nem elég azzal foglalkozni, hogy a vállalkozásunk jól működjön, hiába ez lenne a feladatunk. E mellett nagyon fontos az is, hogy megfelelő jogi védelmet biztosítsunk azoknak a dolgoknak, amiknek a sikerünket köszönhetjük. Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy egy találmányt le lehet védetni. De ez igaz egy logóra, dallamra, névre is – ebben az ügyvédek tudnak segíteni. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ha valaki bitorolja a cég ismertető jeleit, azt NEKÜNK kell bejelenteni, a hatóság magától nem kezdeményez eljárást ilyen esetekben. Ezt persze nehéz lenne nyomon követni, de ebben is segíthet egy jó ügyvéd.

Fontos még megjegyezni azt is, hogy a „Knowhow” – vagyis a vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret is védelmet élvez. A Ptk. Ugyanis az üzleti titokkal egyenértékű védelmet biztosít neki, mindenféle bejegyzés, vagy más eljárás nélkül. Mivel a dolog ingyenes, így természetesen a lehető legegyszerűbben kijátszható. Vagyis a Knowhow-t mindenképpen védeni kell, úgy, ahogyan azt régen is tették: üzleti titokként kezelik, és nem szivárogtatnak belőle semmit.

Lassan ott tartunk, hogy aki vállalkozónak áll, az fizessen büntetést is. Elképesztőnek találom, hogy a mai világban olyan lépéseket lehet foganatosítani a cégvezetők ellen, amikkel egyetlen épeszű „magánember” sem békélne meg.

Az Unió egységes irányelveket közölt a vállalkozások tulajdonosainak adatkezelésére. Egészen pontosan arról van szó, hogy egy vállalkozás tényleges tulajdonosainak az adatait meg kell adni, amit egy központi rendszerben tárolnak. Ezekhez az adatokhoz pedig gyakorlatilag BÁRKI hozzáférhet. A pénzintézetek mindenféle különösebb jelzés nélkül, de még egy egyszerű magánember is, ha igazolja, hogy „jogos érdeke” fűződik az adatok kiadásához. Alapvetően mi is az a jogos érdek? Hol vannak a személyiségi és az adatvédelmi törvények?

Természetesen értem, és egyet is értek az alapfeltevéssel. Az irányelvet azért vezették be, hogy visszaszoríthassák a pénzmosást, és a terrorizmus pénzelését. Mindkettő olyan feladat, mely kiemelt figyelmet érdemel, és fokozottan kell vele foglalkozni. Ez azonban nem kellene, nem szabadna, hogy azt jelentse, hogy ilyen adatkezelési röhejt enged meg magának az Unió.

Az irányelveket kikerülni nem lehet, vagyis az adatszolgáltatás mindenki számára kötelező lesz – ezzel még nem is lenne baj, csak ne férhetne hozzájuk akárki. Remélhetőleg a vezetői körökben gyorsan felismerik ezt a biztonsági lukat, és kidolgoznak egy rendszert arra vonatkozóan, hogy az adatbázisokat csak hatósági engedéllyel, hivatalos szervek hívhassák le, elvégre, ha a cél a pénzmosás és a terrorizmus visszaszorítása, abban az esetben az adatokhoz semmi köze egy magánembernek.

A sajtó hozzáférése is kétélű fegyver. Egyrészt egy oknyomozó riporter sokszor merészebb, és kitereget olyan információkat is, amivel a hatóságok már kénytelenek kezdeni is valamit. Ugyanakkor a média arra is nagyon alkalmas, hogy egy – egy személyt, vállalkozást a földbe tiporjon mondvacsinált indokokkal, hiszen az ő szemükben az olvasottság a lényeg.

Ennek megfelelően úgy érzem, hogy egy újabb nemes szándékú, de elkapkodott, nem végiggondolt törvény előtt állunk, amiből kis hazánkban találkozhatunk egy párral. Azonban remélem, hogy a közös okoskodás, a sok okos elme együttműködése ennél valamivel kidolgozottabb, és célratörőbb lehetőségeket is kínál majd arra, hogy visszaszorítsák a bűnözést, de emellett ne adjanak ki boldog – boldogtalannak olyan adatokat, amik más esetben messze nem publikusak.

A kkv szektor, de valószínűleg a világ egyik legnagyobb problémája, hogy honnan teremtse elő az ötletei megvalósításához a tőkét.     

Ez ugyanis nagyon nem egyszerű feladat. Az első, és alapvető lehetőség, hogy az ember előhúzza a saját zsebéből az összeget, de ez valósul meg a legritkábban (nyilván, hiszen ha valakinek van elég tőkéje, akkor nem szembesül az annak megszerzésével járó gondokkal).

A második eset, hogy kiöltözünk, nyelünk egy nagyot, bemegyünk a pénzintézetünkhöz, és előadjuk az ötletünket, amire, ha ráharapnak, akkor nagyon ügyesek voltunk, ha nem, akkor pedig csak elképesztően költséges kölcsönökkel tudunk számolni.

A harmadik lehetőség, ha találunk egy tőkeerős befektetőt, és őt, vagy őket győzzük meg arról, hogy az ötletünk pénzt fog hozni. Ez gyakorlatilag a startup, ami mostanában egyre népszerűbb – a fenti lehetőségeket szemlélve ezen nem is kell csodálkozni.

Most azonban úgy tűnik, hogy egy negyedik lehetőség is szépen kúszik felfelé a ranglistán. Tulajdonképpen nagyon hasonló az előzőhöz, csakhogy ebben az esetben nincsen szükség az egy – két tőkeerős befektetőre. Ebben az esetben ugyanis a közösség az, amely megelőlegezi nekünk a tőkét, ami a vállalkozás elindításához szükséges.

Természetesen a feladat nem egyszerű, de nem is lehetetlen, hiszen például a kickstarter nevű honlap is alapvetően erre épül. Ezen termékek többsége azonban nem magyarok tervezte dolog, és nem is a magyar piacot célozzák. Nemrégiben azonban először sikerült egy kkv-nak egy magyar ötletet - amit ráadásul a magyar piacra is szánnak – megfinanszíroztatni. Nem is kis összegről van szó, hiszen a 6000 dollár már egy tetemes tőke egy oktatási ötlet megvalósításához.

Hogy mi kellett hozzá? Egy jól felépített terv, ami valóban működik. Ennyi. Ezt ugyanis a rutinos vén rókák kilométerekről kiszúrják, és mivel tudják, hogy az jövedelmező lesz, így fektetnek is bele. Ráadásul a kockázatuk sem nagy, hiszen nem egyetlen cégnek kellett a 6000 dollárt kiadnia, hanem egy nagyobb csoportnak, így gyakorlatilag mindenki csak minimális kockázatot vállal.

Jelen esetben nem is igazán az a lényeg, hogy milyen termék, és hogy mekkora lehet a sikere. A lényeg sokkal inkább egy olyan befektetési forma megvalósulása, amivel az igazán kicsi vállalatok is kis befektetéssel tehetnek szert haszonra, vagy akár ugrásszerű növekedésre. A társadalmi finanszírozás ugyanis sok pénzt is jelenthet, ha az ötlet valóban működik.

Persze ez sem egyszerű, mint egyik kalapozás sem. A bemutatáshoz rögtön szükségünk lesz piackutatásra, korcsoport elemzésre, célzott kínálásra, illetve meg kell ütni azt a hangot, amivel a többséget meg lehet győzni az ötlet életképességéről. Ez ugyanis legalább akkora súllyal esik latba, mint az, hogy amit kitaláltunk, az valóban jövedelmező-e.

A kis és középvállalkozások számára az anyagi lehetőségek sokszor nagyon is korlátozottak. Hiszen hiába megy esetleg nagyon is jól az üzlet, egyes kiadások olyan összegeket emésztenek fel, amit nehéz, vagy akár lehetetlen lenne önerőből előteremteni.

Ilyenkor jönnek be a képbe a hitelek, amikkel csupán az a baj, hogy nem éppen az olcsó kategóriát erősítik, és sokszor erőn felüli vállalásokat követelnek a cégtulajdonosoktól. Szerencsére azonban a kkv szektor jelentőségének felismerésével a pályázati lehetőségek is egyre nőnek, amit az Uniós kapcsolatok csak tovább erősítenek.

Most is egy ilyen pályázat van a terítéken, egészen pontosan a mai naptól, így mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Ebben az esetben az elnyerhető összegeket kapacitásbővítésre lehet fordítani, ami nagyon sok lehetőséget rejt magában.

Sajnos az eredeti kiírás igencsak sok vállalkozót zárt ki a pályázat lehetőségéből, mivel olyan megszorításokat tartalmazott, melyeknek megfelelni nem minden kis, vagy középvállalkozás tudott. Szerencsére azonban újragondolták a feltételeket, köszönhetően a szakmai kommunikációnak, és az érintettek meghallgatásának. Természetesen még így is van bőven feltétel, de a fontos változások vannak a termelésbővítési pályázat terén, amiket itt, és itt érhet el.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a pályázatok elnyerése sok feladattal és kötelességgel is jár amellett, hogy valóban óriási segítséget jelenthetnek a fejlesztésekben. A számlázás pontossága, és a határidők betartása alapfeltételek, de ezen felül is lehetnek benne követelések, amikre fel kell készülni. Nem érdemes őket félvárról venni, hiszen ha a kikötéseket nem tudja teljesíteni a vállalkozó, de a pénzt már elköltötte, akkor bizony felkötheti a gatyáját, mert az összeget vissza kell fizetnie. Arról már nem is beszélve, hogy ha például a számlázással vannak gondok, akkor az a NAV számára is érdekes lehet, ami további anyagi, és nem utolsó sorban presztízsveszteséget is jelent.