Eljöttek a szabadságolások rettegett időszakai. Rettegettek, hiszen elképesztően sok hiba, és haragos ügyfél lehet az eredménye annak, ha a vállalkozó nem készül fel rendesen a kollegái, illetve akár a saját szabadságára is. hiszen az üzlet nem szünetel, tehát a dolgokat kevesebb emberrel, otthonról, vagy akár a nyaralás alatt is működtetni kell, méghozzá úgy, hogy azzal az ügyfelek elégedettek legyenek!

Alkalmazottak

Aki azt hiszi, hogy egy alkalmazottat könnyen lehet helyettesíteni, amikor az szabira megy, az nagyot téved. A legtöbb esetben ugyanis vannak olyan ügyfelek, iratok, vagy munkamenetek, amihez mindig az adott kollega ért a legjobban, ő tudja azokat hiba nélkül működtetni. A szabadsága alatt a többiek ugyan az alapfeladatokat ellátják, ám ha beérkezik egy bonyolultabb kérés, vagy egy ügyfél kezelése nem olyan egyszerű, akkor bizony megáll az élet, ami az üzletnek nagyon nem tesz jót. Ha helyettesítésről van szó, akkor nem szabad spórolni, legfőképpen az idővel, és be kell tanítani valakit a feladatra. Pontosan, követhetően le kell írni, hogy mikor mi a teendő, és kell valaki, aki ismeri az apróbb fogásokat is. persze lehet, hogy nem lesz rá szükség, de ha mégis, akkor az ügyfelek semmit nem fognak megérezni a szabadságokból.

A főnök

A vezetőknek is szükségük van néha egy kis kimenőre. Ha a vállalkozó maga megy szabadságra, akkor azzal számolnia kell, hogy időről időre megkereshetik, hiszen vannak olyan döntések, amiket nélküle, vagy a jóváhagyása nélkül egyszerűen nem lehet megoldani (és nem is szabad, elvégre a vállalkozó zsebére megy a játék). Szerencsére azonban ezt nem azt jelenti, hogy azok, akiknek üzlete van, nem mehetnek szabira, csupán azt, hogy nem tehetik le egészen a feladataikat. Ahhoz, hogy a nyaralás alatt ne csörögjön vég nélkül a telefon, ki kell jelölni egy megbízottat, egy olyan kollegát, akinek a szabadság idejére döntéshozatali jogkört adunk a kezébe. Ez a későbbiek folyamán is jól jöhet, hiszen ha megvan az az ember, akiben ennyire meg tudunk bízni. Ha a cég terjeszkedik, vagy csak szimplán kell valaki, aki segít a vezetésben, akkor rögtön meg is vannak a közép, vagy felsővezető jelöltek, illetve azok, akikkel a későbbiekben bizalmi együttműködést is ki lehet alakítani.

Majd otthonról…

Meglepően sokan esnek abba a hibába, hogy azt gondolják, a kikapcsolódás, és a haza vitt munka összeegyeztethetőek. Ez ugyanis messze nincs így. Igen, sokszor előfordul, hogy vállalkozóként kénytelenek vagyunk bizonyos feladatokat a munkahelyen kívül, esetleg otthon megoldani. De más az, amikor egy-egy feladat, illetve ha egy vagy akár két heti munka marad otthonra. Hiába a mézesmázos kinézet, otthonról dolgozni bizony nem is olyan egyszerű feladat. A gond abban rejlik, hogy nagyon sok a szabadsága az embernek, vagyis nincsenek kötött munkaórák, nincsenek felettesek, stb. – akárcsak a vállalkozó megítélésében. De ahogyan a cégtulajdonosok esetében, úgy az otthoni munkára is áll az alapigazság, miszerint lehet, hogy kívülről minden szép, és dübörög a Dolce Vita, de valóban, hozamosabb ideig csinálni a vállalkozást, vagy az otthonról végzett munkát, az felkészültséget, gyakorlatot és kitartást igényel.

A nyaralás, a pihenés mindenkinek kell. Tény, hogy a pótlásokat nehéz megoldani, de ha az ember nem kapcsol ki időnként, akkor a munkájának minősége és mennyisége is erősen csökken, ezt pedig egyetlen felelős vállalkozó sem engedheti meg magának!

Amikor valaki céget alapít, akkor a legtöbbször igencsak elfárad, hiszen egyáltalán nem könnyű az, amibe belefogott!

Ez pedig sokszor azt is jelenti, hogy az ember figyelme lankad, már nem tud annyira koncentrálni, és így kiesik a lendületből. Ezzel alapvetően csak annyi lenne a baj, hogy lelassulnak a folyamatok, csakhogy a cég megalapítása után is van egy sor olyan lépés, amikre bizony alapos figyelmet kell szentelni, mert igen nagy a bebukható összegek aránya.

Az egyik ilyen, amiről rendszerint a vállalkozók megfeledkeznek, az árképzés. Ez azért vicces, hiszen ettől a lépéstől függ, hogy valóban bevételhez jutnak-e, vagy csak futnak majd a befektetett pénzük után. Az árképzésnek pedig vannak buktatói, ráadásul nem is kevés!

Az első, és legrosszabb esetben a vállalkozó ad-hoc módon bedob egy árat a termékére. Ezzel az a baj, hogy még csak véletlenül sem lesz köszönőviszonyban azzal az összeggel, amit a fejlesztésre, megalapításra, működtetésre kell fordítani. Mert ugye a cég bevétele – mely egyedül az eladásokból származik – nem csak a profitot adja. Fedeznie kell a működést, a fejlesztést, a továbbképzéseket, a munkatársak bérét, az adókat, a rezsit, a felújítást, a géppark amortizációját, a reklámot, a PR-t, és itt még közel sincsen vége. Ebből, azt hiszen, nagyon jól látszik, hogy az árképzés nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolná az ember.

Még egy fokkal nehezebb a helyzete abban az esetben, ha nem kézzel fogható terméket árul. Hiszen így – például egy szellemi termék esetében – nehéz megmondani a gyártási költségeket. A bonyodalmak netovábbja, amikor valaki kapcsolatokkal, ismeretségekkel is fűszerezi a termékét, vagy olyan tudással, mely a tapasztalatokkal és az évekkel egyre többe kerül. Az ár ebben az esetben sokkal nehezebben megállapítható, mintha valaki tételesen le tudja számolni, mi mennyibe került addig, amíg a termék az asztalra került.

Persze azért az árképzés sem vudu, meg lehet tanulni, és ha ügyesek vagyunk, és odafigyelünk, akkor nagyon jól be lehet lőni az arányokat, ami utána többi termék árazása már lényegesen egyszerűbb. Az árazást nagyobb léptékben külön szakember is végezheti, de – mivel a vállalkozás egyetlen bevételi lehetőségéről van szó – minden esetben jelen illik lenni a folyamatnál. Elvégre ettől függ, hogy képesek vagyunk-e a saját lábunkon megállni, vagy vissza kell mennünk a 8 órás állásunkba, a főnökök nagy örömére, amiből meggazdagodni soha senkinek nem sikerült.

A vállalkozások lezárása három módon történhet. Az egyik legritkább az eladás, és sajnos a leggyakoribb a felszámolás.

A fogalmak tisztázása érdekében: amikor egy céget mindenféle tartozástól mentesen, korrektül lezárunk, az a végelszámolás. Amikor követelések vannak velünk szemben, és ezeket nem tudjuk (vagy nem akarjuk) teljesíteni, akkor egy másik cég a cégbíróság kezdeményezésére felszámolja a vállalkozást.

Mindenképpen tisztán kell látni ezt a metódust, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy melyikkel élünk. Sok vállalkozó Magyarországon azt gondolja, hogy nem igazán érheti bántódás, ha egyszerűen nem foglalkozik a nyűglődő, vagy tönkrement cégével. Hagyja, hogy az enyészeté legyen, elfordítja a fejét, és a gond már meg is szűnt. De olyan is akad, aki nem akarja rendezni tartozásait, és úgy gondolja, ha nem reagál a megkeresésekre, vagy a követelésekre, akkor azzal mindent tökéletesen megoldott.

Nos, az elkeserítő, de kicsit sem meglepő hír az, hogy ez nincs így. A végelszámolás, mint opció egy olyan szép lehetőség, amiben mi magunk dönthetünk az esetlegesen megmaradó vagyonról, és úgy szállhatunk ki egy már nem életképes cégből, hogy a partnereink legközelebb is szívesen üzletelnek majd velünk. Ez egy felelős megoldás, amire minden vállalkozónak törekednie kell, ha a cége már nem azt nyújtja, amit vár tőle, illetve ha elérte az életgörbéje végét.

A felszámolás, mint opció sokak szeme előtt lebeg, pedig ez nagyon nagy hiba. Gondoljunk csak bele: nem fizetünk, mert nem tudunk, nem akarunk, vagy egyszerűen nem sikerül megegyezni a másik féllel. Na bumm, akkor vége a cégnek, és mi leléphetünk a szorult helyzetből. Ez talán néhány évvel ezelőttig még működött is a Kft-k esetében, hiszen a cég vagyona volt a fedezet mindenre, amit a cég csinált. Ma már a Kft mögé sem lehet elbújni ilyen esetekben, hiszen az ügyvezető a teljes magánvagyonával felelős a cég döntéseiért, tartozásaiért.

Ennek megfelelően, ha nem foglalkozunk a lezárással, és nem teszünk meg MINDENT, hogy a hitelezőkkel megegyezzünk, akkor jön a felszámolás. Ez a következőképpen néz ki: a cégbíróság elrendeli a metódust, és kirendeli a felszámoló céget. Ettől a szent pillanattól kezdve a vállalkozásunkba már nem nyúlhatunk bele, az irodából egy hervadó szál virágot sem vehetünk magunkhoz. A felszámoló felméri a vagyont, kiszámolja, kinek mennyit tud fizetni, és elindítja a kifizetéseket. Ilyenkor úszhat a cég mellett a ház, az autó, és tulajdonképpen bármi, ami lehetővé teszi, hogy a jogos követeléseket kiegyenlítse a felszámoló cég.

A slusszpoén, vagy a büntetés, ha úgy tetszik, azért, hogy idáig jutottunk a felszámoló bére. Mert ugye ez is egy munka, és megsúgom nagyon nem rossz a fizetés. A felszámoló cég tarifája jellemzően sokkal nagyobb összeg, mint amit pirulás, vagy felháborodás nélkül kimondanánk. És ez az összeg a követeléseket FELÜL van, vagyis ezt is nekünk kell majd kifizetni. Vagyis ebben az esetben a nemtörődömséggel csak azt érjük el, hogy még többe kerül a lezárás, mintha magunk kezdtünk volna bele az eladásokba (és persze az árverezésen a ház, autó, lakás, hajó, stb. értékének a töredéke jön csak be).

A vállalkozás egy olyan tevékenység, melynek alapszabályai is vannak, de szerencsére ezek tanulhatóak. Azonban, ha csak felületesen, szőrmentén ért hozzá valaki, akkor olyan szarvashibákat véthet, amivel minden addig megkeresett kis pénzét úgy, ahogy van, elbukhatja.

A gazdagok és a szegények örökös harca a világirodalom nem egy remekében is feltűnik, de az azért elég gáz, hogy mára ott tartunk: aki gazdag, az kiszipolyozza a tömegeket, és vesszen!

Pedig azért ez így nagyon sántít. A gazdagok – persze a kivételektől eltekintve – azért tartanak ott, ahol, mert ismereteik és kapcsolataik lehetővé teszik ezt számukra. Ez kelthet visszatetszést is, de tény, hogy az út mindenki előtt nyitva áll.

Persze nem érthet minden ember a pénzügyekhez, vagy nem dolgozhat a bankszektorban, de felismerheti a piaci lukakat, és ügyesen helyezkedve be is töltheti azokat. Példának okáért egy jó villanyszerelő is lehet kifejezetten gazdag, ha olyan munkát ad ki a kezéből – és megtanulja a vállalkozáshoz szükséges ismereteket -, amikre büszke lehet, amikkel a vevők tökéletesen elégedettek.

Ugyanakkor a napokban egy elég érdekes – és erősen sántító – felmérés került napvilágra. A hitelességét megkérdőjelezni balgaság lenne, hiszen az IMF végezte 158 ország gazdasági adatait elemezve, így most már minden kétséget kizáróan hiteles az adat, elvégre egy pénzintézet miért is manipulálna bármilyen gazdasági adatot…

Mindenesetre a felmérésből kiderül, hogy ha a gazdagok gazdagodnak tovább, akkor nyílik az a bizonyos gazdasági olló, és ez végül negatívan befolyásolja a GDP alakulását. Míg fordított esetben, vagyis ha a szegényebb rétegek gazdagodnak valamennyire, akkor a GDP pozitív irányba tolódik el.

A felméréssel nincs is különösebb baj, és valószínűleg még igaza is van, hiszen a szegényebb réteg gazdagodása nagyobb fogyasztást eredményez, a gazdagok fogyasztása nem nő jelentősen csak azért, mert még több pénzük van. Mégis, egy ilyen felmérés komolya magyarázatok nélküli kilökése a sajtóba nagyon rossz folyamatokat indíthat el. Azt gondolhatják az emberek: a szegényebbeknek kell jobban élni, hogy az országnak jobb legyen, nosza, vegyük el a gazdagok pénzét, végül is az ő további gazdagodásuk csak árt az országnak.

Vagyis végül szinte a világon mindenhol előállhat az a helyzet, ami kicsiny hazánkban jellemző: ha valaki jobban él az átlagnál, akkor az biztosan korrupt, csaló, hazudik, és más embereken áttaposva keresi meg a pénzét. Nem arról van szó, hogy ne lennének ilyen emberek, hiszen senki nem vak, de ha általánosítás lesz a vége, akkor a tőke egyszerűen kivonul az országból, és nem lesz senki, aki segítene. Hiszen a gazdagok így is azok lesznek, és a vállalkozók is megvalósítják majd az álmukat, legfeljebb nem itthon. Í gazdaságélénkítő folyamatokhoz viszont ez a réteg is elengedhetetlen, szóval a vége – kisarkosítva persze – a szegények országa szemben a gazdagok országával.

Lényegében semmi sem változna, csak annyi, hogy a nagytőkések jelentősen nagy adóforintjai nem maradnának itthon. Persze sokan kimentenek pénzt, meg adót csalnak – hallom is a fröcsögő emberek hördüléseit -, de azért tény, hogy a gazdagabbak többet is fizetnek ki adóban. Ezért nem kell őket sajnálni, de tudni kell, ha elmennek, ha ennyit sem fizetnek, akkor a szociális szolgáltatások – amiket az állam éppen ezekből az adókból finanszíroz – még azon a szánalmas szinten sem lesznek, mint most.

Az IMF felmérése ugyan lehet, hogy valós adatokon alapszik, de ki kell hangsúlyozni, hogy nem az egyik oldal rombolásával, hanem a lehetőségek megteremtésével, és az élhető élet – munka, normális fizetés és normális, értékelhető szabadidő -, biztosításával kell kezdeni mindenki számára, aki ezt el akarja érni, és hajlandó tenni érte. Ez pedig az állam feladata, amihez szüksége is van minden adófillérre, ami befolyik a kasszába!

A vállalkozások esetében is létezik eladás és vétel, ez azonban egy kissé nagyobb körültekintést igényel, mint a bolti bevásárlás.

A cégek esetében a lezárásnak – mint ahogyan azt már nem is egyszer említettem – három lehetséges módja van: a felszámolás, a végelszámolás és az eladás. E három közül azonban az igazi, tényleges opció inkább csak a végelszámolás. A felszámolással már foglalkoztunk ezelőtt, és hát bizony nagyon nem jó megoldás, igazság szerint csak legvégső esetben szabad belenyugodni.

Sajnos a legtöbbször ugyan ez a helyzet a cégek eladásával is. A vevő szemszögéből a következő kérdések merülhetnek fel: egy jól menő vállalkozást vajon miért is szeretnének eladni? Hiszen azért csak akad valaki, aki közel áll a tulajdonoshoz, és szíves örömest átvenné a cég irányítását. Elég ritkán, de tény, hogy előfordul, hogy ilyenkor jó üzletet csinálunk, azonban sokkal valószínűbb, hogy valami suskus van a dolgodban. Éppen ezért, mielőtt akár csak ajánlatot is tennénk, nagyon alaposan utána kell nézni a cégnek, a kintlévőségeknek, a követeléseknek, és persze a folyamatban lévő ügyeknek.

Eladó szemszögéből sem egyszerű a helyzet. Hiszen hiába szeretne valaki a rossz helyzetben lévő vállalkozásától megválni, ilyenkor is nagyon megütheti a bokáját. Ha ugyanis talál valakit, aki átveszi a céget, annak minden költségével és kötelezettségével együtt, akkor kerek 5 évig retteghet, hogy nem tesznek a vállalkozásával semmi illegálisat. Ha ugyanis mégis, akkor bizony az előző tulaj is előkerül. Jellemzően büntetőeljárás nem indul ellene, csak nagyon alaposan átnézik minden ügyét, és ez azért nem vet éppen jó fényt egy vállalkozóra, kiváltképp akkor, ha új üzletbe fogott.

A harmadik oldalról is meg kell vizsgálni ezt a tranzakciót. Ez pedig a NAV szemszöge. Mivel a hivatal gazdasági ügyekkel foglalkozik, így azért ott is szemet szúr egy olyan tranzakció, amikor egy nagyon rosszul menő céget valaki megvesz. Hiszen ennek nem sok értelme van – persze tisztelet a kivételnek. És a NAV vizsgálódása veszélyes dolog, mivel a magyar rendszer kuszasága, a jogszabályok rendezetlensége és hiányosságai miatt, ha nagyon akarunk, mindenkinél lehet találni olyasmit, amiért a NAV megfoghatja.

Ennek megfelelően a cég eladását tényleg háromszor is alaposan meg kell gondolni. A rossz helyzetbe került vállalkozások esetében pedig nem igazán ez a megoldás az jó, hiszen eleve gyanús, ha valaki rosszul menő boltot vesz, és ebbe nagyon nem jó belekeveredni.

Vállalkozóként sajnos nem lehet szó nélkül – és persze odafigyelés nélkül – elmenni a Görög adósságválság mellett.

Mindenképpen foglalkozni kell vele, mivel sokan hiszik, hogy ez a gond csak a görögöké, vagy azoké, akik üzleti érdekeltségeik lévén kapcsolatban vannak velük. Sajnos nagyon rossz hírem van: ez a válság, főleg ha rosszul sül el, nagyon is érinteni fogja a hazai piacokat, és a vállalkozói szférát minden szinten.

Természetesen nem arról van szó, hogy a görögök esetleges összeomlása dominószerűen rántaná magával a többi országot, de mivel a gazdasági unió egyik szereplőjéről van szó, így az EU valamennyi tagállama meg fogja érezni az esetleges bukást, még akkor is, ha éppen az euró zónának nem is tagjai.

A Görögországot körbevevő gazdasági környezet ugyanúgy a recesszió éveinek rombolását nyögi – kis kivétellel. Ez pedig azt jelenti, hogy sokban függenek az Unió pénzforrásaitól, amikre igencsak negatív hatást gyakorolhat, ha néhány tizmilliárdocska egyszerűen nem folyik be a kasszába. A közös valuta elhagyása is komoly adminisztrációs, és váltási problémákat eredményez, melyek lelassítják a gazdasági folyamatokat, és nem csak a görögöknél.

Az euró kérdése is kell, hogy foglalkoztassa az embereket, hiszen a valuta ingása hatást gyakorol szinte valamennyi pénznemre. Persze az apokaliptikus képek helyett a lehetőségeket kell szemlélni, hiszen azok is akadnak bőven. Tény, hogy az esetleges összeomlásnak katasztrofális következményei is lehetnek, ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy egy – egy rendszer vége sok olyan lehetőséget is rejt magában, mely az új rendszer alapjait teszi le, és igencsak nagy profitot lehet belőle kreálni. Akár csak a lehetséges piacbővülésekre gondolunk, vagy egyszerűen csak a forintgyengüléssel összefüggő valutaműveletekre. Hiszen a hazai pénz is ki fogja heverni ezt a gikszert, és így igencsak szép summát lehet összehozni.

A görög helyzetet pedig érdemes folyamatosan szemmel tartani, hiszen a legkisebb veszélyes jelre is meg lehet tenni a kellő óvintézkedéseket, valamint a hatások nyomon követésével elkerülhető a cég vesztesége, adott esetben nyereség is generálható.

A társadalmi szerepvállalás az utóbbi időben nem csak egy divatos kifejezés lett, de valahogy a cégek felé elvárásként fogalmazódott meg, ami egy picit visszás dolog.

Nem arról van szó, hogy egyes esetekben ne lenne hasznos, hanem a logika nem stimmel, miszerint elvárják a cégektől. Természetesen vannak olyan nagyvállalatok, melyek tevékenységükkel rombolják a környezetet, vagy éppen a társadalmat, így itt akár jogos is lehetne az elvárás. Azt azonban mindenképpen hozzá kell fűzni – természetesen nem azzal a céllal, hogy az ilyen vállalkozásokat védjük -, hogy a papírgyárak, faüzemek, kohók, szénerőművek, vagy éppen a McDonald’s- hoz hasonló gyorséttermek egy sor különadót fizetnek annak fejében, hogy tevékenységük nem éppen környezetbarát, vagy egészséges. De a pénz csak egy dolog – bár tény, hogy az államnak ebből a különadóból kellene az erdőtelepítéseket, a parkosításokat, az egészségügyet és más hasonló lépést és ágazatot támogatnia -, a társadalom számára ez egy olyan kiadás, ami nem lekövethető, nem látható, a közvetlen, vagy közvetett hasznát nem lehet gyorsan és pontosan végigkövetni.

Mivel pedig ezt a részét nem látja, így elvárja, hogy igen is támogasson kezdeményezéseket, sőt, indítson is olyanokat, melyekkel a romboló hatást kompenzálja a cég. Ez az elvárás viszont irreális, hiszen minden vállalkozás alapvetően profitorientált, így abszolút semmilyen érdeke gazdaságilag nem fűződik ahhoz, hogy ingyen programokat szervezzen, vagy adakozzon.

Itt viszont van egy érdekes csavar. A társadalmi szerepvállalás nem csak elvárás, hanem a cégek szempontjából egy követett példa is. miért dönt úgy egy nagyvállalat, illetve egyre több kis és középvállalkozás is, hogy a profitjának egy részéről önként és dalolva lemond? Természetesen az ok a profit növelése, illetve a kiadások csökkentése.

Mivel üzletről van szó, így senki számára nem lehet kérdéses, hogy a döntések mögött komoly tervezés, és pénzügyi számítások, hatáselemzések állnak. A társadalmi elvárás teljesítése nem igazán lényeges, hiszen papírt akkor is venni és használni fogunk, ha a csúnya papírgyár közben nem telepít erdőket, vagy nem támogatja parkok kialakítását. DE! Ha megteszi, akkor a közvélemény úgy könyveli el, hogy igen, ez a vállalat tesz is valamit a közösségért, nem csak a pénzét veszi el, így adott esetben az ő termékeit részesítik előnyben.

Vagyis a társadalmi szerepvállalás egyfajta reklám, méghozzá egész jó hatásfokú. Hiszen az emberekre gyakorlatilag percenként tucatszám zúdítják a reklámokat, így az olyan megoldások, amik szokatlanok, amiket megjegyeznek, mindenképpen megérik a befektetéseket.

Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen reklám sokszor olcsóbb, mint egy tv-rádió-óriásplakát kombó összeállítása, amit hetekig nyomnak a médiában. Egy park finanszírozása ugyan alapból nem olcsó dolog, de nem is tűnik el. Az oda betérő emberek minden egyes alkalommal látják, ki a finanszírozó, de adott esetben, a nevében is megjelenik a cég, így a vásárlásnál az ismerős felé tolja el az emberek választását.

A társadalmi szerepvállalás opcionális, erősen függ a cég működési területétől, de semmi esetre sem elvárható. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni a benne rejlő nagyon is üzleti lehetőségeket, így „a kecske is jól jár és a káposzta is sokat keres” alapon mindenképpen mérlegelni kell a vele járó előnyöket.

A startup nagyon népszerű vállalkozási forma lett az utóbbi időben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell vele foglalkozni, nem kell igazán jó, használható ötlettel előállni.

Az induló vállalkozók között érthető módon a startup lehetősége igencsak vonzó. Hiszen ezzel a módszerrel nem nekik kell az összes tőkét betenni a vállalkozásukba, és még bankokhoz sem kell fordulni. Csupán annyi a feladat, hogy összekalapozzák a befektetőktől azt az összeget, amivel el tudnak indulni az üzleti világban. Sokan éppen ezért ezt a megoldást választják, és mivel nem kell a banknak benyújtani a sokoldalas beszámolót arról, hogy hogyan is kívánják sikeressé tenni a vállalkozást, így ellustulnak.

Tény és való, hogy a startup rendszer ebből a szempontból sokkal könnyebb, hiszen az öreg rókák, akik pénzt áldoznak egy-egy ötletre, már alapból megismerik, miben is van pénz, és azt hogyan lehet belőle a legjobban kivenni. Ugyanakkor ezek az öreg rókák azt is tudják, hogy a jó ötlet édeskevés, ehhez olyan ember is kell, akik meg tudja csinálni, amit kitalált, vagyis összeszedett, céltudatos és felkészült.

Sokan mégis úgy hiszik, pénzt kalapozni egyszerű, csak elmondják a tuti ötletüket, és már dől is a tőke. Pedig ez nagyon nem így van! Ha nem készül az illető, ha nem fektet időt és energiát az ötlet kidolgozására és a prezentálására, akkor hamvában hal a lehetőség.

Maga az ötlet is jó kell, hogy legyen, olyan, ami lefed egy piaci lukat, vagy olyasmit kínál, amit más nem tud. Hogy ez milyen területen valósul meg, vagy, hogy egyáltalán mekkora szaktudást igényel, az nagyon változó. Vegyük példának a Quilmo-t. A magyar startup tudással üzletel. Ez elsőre fura, de mégis zseniális. Összehozza a magántanárokat és a tanulni vágyókat területi összegzéssel. Ehhez azonban nem kell, hogy maga a cégvezető is tanár legyen, hiszen a kezdeményezésnek nem ez a lényege. Ez tökéletes példa arra, hogy olyasmit kínál egy egyszerű ötlet, aminek a megvalósítása nem vészesen drága, mégis nagy potenciál van benne.

Amikor az ötletünk már megvan, akkor azt is fel kell mérni, hogy mennyire van értelme startup formában nekilátni a megvalósításnak. Hiszen sok esetben egyszerűen nem ez a megfelelő forma. Egyszerű példaként egy dínóformájú kenyereket készítő pékség valószínűleg jobban megoldható kölcsön, és saját tőke bevonásával, mint a nagyok megkeresésével egyszerűen azért, mert a kivitelezése drága, és a megtérülés is eltarthat egy darabig. Ez persze nem jelenti azt, hogy külső tőkét bevonni nem lehet, csupán azt, hogy az ötlethez mérten keresgéljünk, és válasszunk a lehetőségeink közül.

Sokszor és sokat olvashattunk, és írhattunk is arról, hogy a hazai kis és középvállalkozások helyzet nem éppen rózsás. Ennek az egyik leginkább jelentős oka, hogy a vállalkozói környezet „ellenséges”, a jogszabályok, és a pénzügyi tervezések bizonytalanok. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a hazai induló sturup-ok és más vállalkozások is jelentős állami támogatást kapnak.

Külföldön egy kicsit más a helyzet. Nem az állam az adakozó, hanem a gazdagabb, sikeres rétegből kerülnek ki a befektetők. Ez azért jobb, mivel – jól felfogott érdekük szerint – a befektetők jobban válogatnak, így a piac sokkal erősebb lesz. Nálunk az állami apparátus egyszerűen túl nagy és túl lassan működő ahhoz, hogy olyan kontrollt gyakorolhasson, amit egy befektető képes. Ennek köszönhetően a magyar piacon sok olyan vállalat is megjelenik, melynek alapvető hiányosságai vannak, vagy egyszerűen életképtelen.

Ez két dolgot is előrevetít, szükségessé tesz: az egyik mindenképpen az a tény, hogy aki vállalkozásba kezd, az próbáljon több lábon állni, lehetőleg ne csak a hazai keretek között. Persze ez nem minden esetben kötelező, de egy dinamikusan fejlődő cég előbb vagy utóbb eléri az országhatárokat. És ha a tulajdonosi, és vezetői gárda akkor kezd el kapkodni, hogy a nemzetközi mezőnyben is helyt állhasson a cég, akkor azzal rengeteg időt, és persze nem utolsó sorban pénzt is veszít.

A másik, ami különös figyelmet kell, hogy kapjon az üzleti szaktudás. Ma Magyarországon tucatszám jelennek meg azok a vállalkozások, illetve helyesebben azok a vállalkozók, akik nem értenek ahhoz, amibe belevágnak. Nem arról van szó, hogy a pék nem tud kenyeret sütni, vagy a könyvelő nem ért a szakmájához. Csakhogy a cégvezetés messze nem csak egy adott szakma beható ismeretén múlik. Ahhoz, hogy sikeres és stabil céget vezethessünk, el kell sajátítani a vezetők számára fontos ismereteket és attitűdöket. Ez pedig nem egyszerű, hiszen bár van ilyen képzés, annyira szétszórt, és csak a részegységeket érintő, hogy ember legyen a talpán, aki képes belőle valóban jó vezetővé válni.

A vállalkozóknak tréningre van szüksége – Vállalkozástrénerre -, hogy eligazodjanak abban a bonyolult, és nagy odafigyelést igénylő rendszerben, ami a hazai piacokat jelenti. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a nemzetközi viszonyokhoz hogyan tud majd igazodni. Ahogyan azonban egy embernek, akinek nincs sebészi végzettsége, nem hagyjuk, hogy belénk vágjon, úgy vállalkozást sem indítunk anélkül, hogy alaposan és tüzetesen ne néznénk utána a kellő ismereteknek, a kockázatoknak, buktatóknak, kiskapuknak, és annak a többi kismillió dolognak, ami még a sikerhez kelleni fog.

A startup vállalkozási forma nagy divat napjainkban, hiszen egyszerű, gyors, és nagyon olcsón létre lehet hozni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jó ötletünk nem fog fejlődni, nem lesz egyre és egyre nagyobb a cég, amit vezetnünk kell, így a megfelelő tudásanyag elsajátítása, a jó Vállalkozótréner megtalálása elengedhetetlen a sikeres üzlethez.

Érdekes kérdés egy cég esetében hogy milyen eszközökkel csábítja magához a dolgozókat. Ez ugyanis ma már közel nem olyan egyszerű, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt.

Ennek oka, hogy a magyar munkavállalók is egyre kevésbé félnek attól, hogy megszűnik a munkahelyük, így bátrabban keresgélnek, és könnyebben mennek bele a váltásba is, ha jobb ajánlatot kapnak. Persze itt komoly érv a pénz, de sok esetben a munkakörülmények, és a csábító előrelépési lehetőségek is mérvadóak.

Európában már nagyobb múltja van a munkáltatói arculat kialakításának. Ez gyakorlatilag azt a képet jelenti, amivel a munkáltató „magához csábítja” a jó szakembereket. Ez pedig fontos, hiszen a pénz nem minden. Sőt, sok esetben a munkavállalók hajlandóak a kisebb fizetés mellett dönteni, ha a munkakörülményeik jobbak, kellemesebbek egy adott cégnél.

Ezt elérni azonban némi időbe, gondolkodásba, és sokszor bizony kockáztatásba is kerül. Ilyenkor olyan dolgok is előtérbe kerülhetnek, amit nem is hinnénk, hogy motivációs erővel rendelkeznek, illetve olyanok is, melyekről tudjuk, hogy ilyen erejük van, csak éppen használni nem merjük őket.

Tökéletes munkakörnyezet nincs. Ezt ne is akarjuk elérni, inkább arra koncentráljunk, ami a mi érdekeinket is elősegíti, amiből így előnyt tudunk kovácsolni. Egy alapvetően erős csapatmunkát követelő vállalkozásnál nagyon fontosak lehetnek a munkaidőn kívüli programok. Elsőre az ember azt hinné, hogy munka után mindenki szívesebbem megy haza a családjához, mint hogy azokkal az emberekkel legyen, akiket egész nap nézett. Ám ha a családot is bevonjuk a programba, vagy olyasmit kínálunk, amitől a munkatársak barátokká válnak, akkor olyan előnyt szerezhetünk a versenytársakkal szemben, ami pótolhatatlan. Sok esetben az is nagyon jót tesz a cégnek, ha a vezető sem húzza ki magát a programok alól, hanem jelen van, élvezi, vagy a munkatársak meglátják benne az embert, nem csak a főnököt, így könnyebben, hatékonyabban dolgoznak vele együtt.

Egy nagyon jó példa a szokatlan, kockázatos pluszra a munkaidő, illetve az azzal való „játék”. Ma már itthon is több cég próbálkozik vele, külföldön pedig bevett gyakorlat, hogy az arra alkalmas munkakörökben egyszerűen nincs munkaidő. Nem kell időre bemenni az irodába, és nem kell bizonyos időt benn tölteni. Ez jellemzően a kreatív munkatársaknál működőképes, de ott nagyon is megéri alkalmazni. A cégek, ahol bevezették az újítást erőteljes produktivitás emelkedésről számoltak be. Ez furán hangzik, mivel sokan úgy érzik, ha nem lenne kötelező bemenni és dolgozni, akkor a munkahelyük közelébe sem mennének. Ám azok, akik szeretik, amit csinálnak, és meg is becsülik őket, szárnyakat kaphatnak az ilyen lehetőségektől.

Ebből is remekül látszik, hogy a munkavállalók motiválása olyasmi, ami nagyon nagymértékben hozzájárul a siker eléréséhez, sőt, e nélkül nem is lehetséges a vállalkozás felfuttatása.