Erősen elszomorító a vállalkozások felkészültsége ma Magyarországon. Azt kell látnunk, hogy a cégek vezetői nem készülnek fel, nem tudják, mibe vágnak bele, csak mennek, vakon, tudatlanul, hátha sikerül. Nem szeretek vészmadár lenni, de most, előre szólok, nem fog menni.

A statisztikai adatok nagyon szépen megmutatják, hogy hetente (!) több ezer cég mondja be az unalmast, illetve inkább kényszertörlés alá kerül. Ez ugyan a gazdaságnak inkább jó, mint rossz, mivel tartozások csak ritkán maradnak, és így a „fiktív” cégek is kiesnek. De azt azért gyorsan szeretném hozzá tenni, hogy ez nem fest rózsás képet a hazai vállalkozások hozzáértéséről, így a külföldi, vagy a magyar, de külföldi tulajdonossal működő cégek kissé ferde szemmel nézhetnek leendő hazai partnereikre.

Hogy miért is ilyen elkeserítő ez az adat? Az utóbbi hónapokban kiugróan magas lett a megszűnő cégek száma. Azzal azonban a hírportálok már csak ritkán foglalkoznak, hogy ennek mi is az egyik fő oka. Az ugyanis nem más, mint a jogi procedúrák végén az utolsó lépés. Hogy érthetőbb legyen: azok a cégek dobták meg most a számokat, melyek tavaly nem adtak le beszámolót, majd az első, később pedig a második felszólításra sem pótolták az elmaradásukat.

És most jön a történet sírvaröhögős része: sok vállalkozás egyszerűen NEM TUDTA, hogy be kell adnia ilyesmit. Szomorú, hogy vállalkoznak emberek úgy, hogy nem néznek utána semmilyen követelményi rendszernek, nincsenek tisztában a pénzügyi vonzatokkal, és nem értenek az üzlet, a vállalkozás vezetéséhez. Szomorú, mivel így rengeteg hasznos ötlet, és ügyes ember megy kárba, és tűnik el a palettáról.

Aki vállalkozni akar, annak több dologgal is számolnia kell:

1. Olyan nincs, hogy egy munka miatt csinálok egy céget, és hasraütéssel mondok egy árat a megrendelőnek. A cég megalapítása, és a működés is költségekkel jár, nem is beszélve az áfáról, az iparűzési adóról, a nyereségadóról, az adóelőlegekről, és még sorolhatnám. És bizony a bevétel, vagyis a munkaért kért hasraütés szerű ár az esetek elenyésző részében fedez mindent, ám a tényleges nyereség még ekkor is elmarad. Ilyenkor persze a „vállalkozó” néz nagyokat, hogy hát erről nem is tudott. Nem véletlenül nem lehet fűrészgépet kezelni egy arra tévedő emberkének. A vállalkozás sem játék, a saját és sokszor a családunk vagyonát is kockára tesszük akkor, ha nem gondolunk végig mindent, ha nem TERVEZÜNK előre.
2. A másik nagy hiba, hogy az emberek összekeverik a dolce vitat a vállalkozói léttel. Ez bizony kemény, 0-24-ben végzett munka, amihez sok olyan ismeret is kell, melyek nélkül a siker olyan messzire kerül minket, mint rókát a kacsa. A cég vezetése, a pénzügyi tervezés, az árképzés, az üzleti terv összerakása, az adótervezés és minden ilyesmi tanulható, vagy szakember bevonásával megoldható. És aki hajlandó időt áldozni arra, hogy ne tudatlanul vágjon bele az álmai megvalósításába, az a befektetett összeget is röhejesen alacsonynak fogja érezni, hiszen az élete, a sikeressége múlik ezen, így kis idő elteltével a ténylegesen felkészült vállalkozók a „tandíj” összegét életük egyik legjobban megtérülő befektetésének tudhatják.