Hazánkban a vállalkozói kultúra siralmas képeket mutat, amin javítani kell, de emellett számolni kell azzal is, hogy át kell alakulnia a foglalkoztatási kultúrának is. Az itthoni kis és középvállalkozások ugyanis valamiért foggal-körömmel ragaszkodnak a megszokott, minimum 8 órása munkarendhez, amikor a munkavállaló jelen van az irodában. Mert ugye, ha ott van, akkor dolgozik is, nem csak facebookozik, vagy a beépített játékokkal játszik, esetleg a neten lóg. Elvégre ezt azzal, hogy egy irodában kell ülnie, tökéletesen ki lehet küszöbölni.

Tőlünk nyugatabbra nem ennyire csukott szemmel járnak a vezetők. Az atipikus foglalkoztatásokat nem csak, hogy nem utasítják el, hanem ösztönzik is. Ennek két oka is van. Az egyik igen banális: erre van igény. A fiatal diplomás munkaerő ugyanis nem igazán akar ekkora kötöttséget a nyakába venni. Az idősebb korosztály pedig – akiket a tudásuk miatt próbálnak a piacon tartani – már nem akarják a bejárás, és az irodában töltött nap nyűgét. Vagyis nincs mit tenni, változtatni kell.

A másik ok, amiért nyugaton az atipikus forma hódít az az, hogy felismerték, hogy a produktivitás és a munkamorál is jó irányba változik, ha nagyobb szabadságot kap a munkatárs. Persze a dolog nem egyszerű, hiszen bele kell szokni abba, hogy az ember távolról, otthonról, vagy rövidebb munkarendben, esetleg lakásirodából, vagy a lehetőségek bármelyikének kihasználásával dolgozik. Itt valóban nincs akkora kontroll, vagyis a munkavállaló magára van utalva.

Nagyon sokan azzal érvelnek, hogy ez azért nem jó megoldás, mert a munkatár így ellustul, és nem teszi a dolgát, csak lógatja a lábát. Ez benne van a pakliban, de azért az is tény, hogy egy olyan munkáltatót, aki nyitott az igények felé, megbecsülnek a munkatársai. Másrészt a munkavállalók is tisztában vannak azzal, hogy ha a kiadott feladatok nem készülnek el, az előbb vagy utóbb az állásukba fog kerülni.

Ráadásul ott vannak az ösztönzés eszközei is – amiben szintén fejlődésre szorulunk. A hazai rendszer valamiért megszokta, hogy büntet, és nem ösztönöz. Pedig bizonyított tény, hogy az emberek teljesítménye látványosan javul, ha nem félelemből, hanem pozitív megerősítésért, valami plusszért teszik a dolgukat. Vagyis például egy teljesítményhez kötött fizetéssel, vagy bónuszrendszerrel a dolog könnyedén áthidalható.

Természetesen tény, hogy nem minden munkakör engedi meg, hogy atipikus foglalkoztatási formákat alkalmazzanak rá. Ugyanakkor a munkahelyek egy jelentős százalékánál ez könnyedén kivitelezhető, ráadásul sok esetben jelentős megtakarításokat is eredményez. Persze a dolog munkával, átdolgozással, szervezéssel, és időráfordítással jár, de megéri, hiszen egyrészt így jobb szakembereknek tudunk csábítóbb munkakörülményeket teremteni, másrészt az öregedő társadalmak problémáival is szembe kell néznünk és lépnünk kell, mert ha nem tesszük, akkor a piac elhúz mellettünk és mi lemaradunk a versenyben.