Arról már volt szó, hogy mennyire fontos, hogy egy vállalkozás tőkét tudjon bevonni, hiszen az emberek többsége nem Krőzus, nem tud mindent saját zsebből finanszírozni. A Világgazdaság cikkét olvasva mégis látszik, hogy sokan nem is tudják, hogy hamarosan újabb pályázati dömping érkezik el kis hazánkba.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem olyan rossz a 60%-os arány, ami a pályázatok ismertségét jelenti. De ez megfordítva azt is mutatja, hogy 40%-a a vállalkozásoknak még mindig nem ismerte fel ezeknek a pénzosztásoknak a jelentőségét, és a bennük rejlő lehetőségeket. Sokan azért nem terveznek pályázni, mert aggályaik vannak, esetleg tartanak a szigorú szabályoktól, amik a pénz odaítélésének és felhasználásának feltételei. Szívük joga, hiszen valószínűleg képesek felelős döntést hozni, ám azok a vezetők, akik még csak nem is tudják, hogy lehetőségük lenne tőkét bevonni, igen nagy felelőtlenséget követnek el.

A pályázatok figyelése nem olyan nagy kihívás, mint ahogyan az elsőre hallatszik. De még ezzel sem kell bajlódni – mint ahogyan a cégek többsége nem is teszi -, hiszen kiadható a munka kifejezetten erre szakosodott embereknek. Ez ugyan némi plusz költséget jelent, de valamit valamiért.

Az is kiderül a cikkből, hogy a legtöbben vissza nem térítendő összegekre pályáznak, ráadásul akkor sincsen nagy baj, ha a cég nem tudja hirtelen előrántani a szükséges önrészt. Ezt ugyanis meg lehet oldani hitelből is, ami pedig végső soron egy olyan kedvező konstrukciót ad ki (kölcsön+pályázati pénz= csak a kölcsön kamata), amit máskor nem lehetne elérni. Ehhez azonban hozzátartozik a tervezés is, hiszen senki nem lehet olyan felelőtlen, hogy a pénz jelentette csábításnak engedve beleugrik valamibe, amiről nem is tudja, milyen elvárásokat támaszt, milyen követelményekkel jár. A pályázati pénzek nagyon jó források, de mindenki előre, és alaposan tervezze meg, hogy hogyan szeretné felhasználni, és ezt egyeztesse az adott kiírás szabályrendszerével is, hogy ne érhessék meglepetések. Erre azért van szükség, mivel az Unió sem most jött a falvédőről, vagyis ha pénzt töm a zsebünkbe, akkor azt bizony tüzetesen megvizsgálja, hogy jól, és arra költöttük-e, amire adta. A tervezés fontosságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy ha hibázunk a felhasználásnál, vagy olyasmire költjük a pénzt, amire nem lehet, akkor azt vissza kell fizetni.

Szerencsére ez a ritkább verzió, a statisztika azt mutatja, hogy a cégek többsége jól ki tudja használni az így megnyíló lehetőségeket.

A cikk végén azonban megakadt a szemem azon a kijelentésen, miszerint a pályázat megírásában a könyvelő is segíthet. Ez ugyan igaz, de hozzátenném, hogy nem kötelessége, vagyis senki nem várhatja el a könyvelőjétől, hogy értsen a pályázati anyagok összeállításához. Rákérdezni, segítséget kérni lehet, de kikényszeríteni, és olyan emberre pakolni a munkát, akinek nem kell értenie – és nem is ért – ahhoz, az igen nagy felelőtlenség.

Olcsóbb a munkaerő, olcsóbb a foglalkoztatás, ami ugye mindenkinek jó. Illetve nem, hiszen a munkavállalóknak ez nem igazán jó, sőt, ha egy kicsit utánagondolunk, akkor a kkv-k számára sem annyira előnyös, mint azt elsőre gondolnánk.

A portfólió cikke szerint ráadásul abban a bolyban vagyunk, amiben csak hárman szerepelnek. Vagyis Görögországgal és Ciprussal karöltve csak hazánk mondhatja el magáról, hogy a bérek alacsonyabbak lettek. Igaz, ennek nem az az oka, hogy nem akarunk olyan sokat fizetni az embereknek, hanem főleg az infláció.

Tehát alacsonyabbak a bérek és a járulékok, mint 2008-ban voltak. Ez tökéletes a versenyképesség szempontjából, és persze a vállalkozók pénztárcáját is jól érinti a dolog. A kevesebb járulékot nem kell magyarázni, és a nagyobb cégeket is becsalogathatja az országba az olcsó munkaerő. Vagyis a helyzet abszolút nyertesei azok a cégek, akik nagyobb mennyiségben alkalmaznak szakképzetlen munkaerőt. Illetve még azok is jól járhatnak, akik az alacsonyabban képzett rétegből választják dolgozóikat.

És itt jön a hátulütő: az értelmiségi réteg már most is erős migrációt mutat. Ennek a lehető legegyszerűbb oka van: külföldön nem csak a bérük lesz magasabb, hanem annak vásárlóereje is, vagyis az ottani viszonyokhoz mérten is jól fognak keresni, hiszen megbecsülik a tudásukat. Ezt itthon is szeretnék megtenni, de az alacsony bérek alacsony vásárlóerőt jelentenek, amit pedig a bevételekre is hatással van. Így a hazai munkáltatók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy olyan mértékben honorálják a képzett munkaerőt, ahogyan azt jónak látnák.

Hosszabb távon a nagyobb cégek tőkéje – amik az olcsó munkaerő miatt jönnek be – sokat javíthat az ország helyzetén, de nagyon oda kell figyelnie a vezetésnek - és persze a vállalkozóknak is – arra, hogy a munkabéreket megfelelő léptékben, és lehetőleg mielőbb emelje, illetve tegye lehetővé annak emelését. Ha ugyanis ez nem következik be, akkor erősebb lesz a hatása az „agy” kivándorlásának, vagyis a felsőoktatásba tolt milliárdokat a környező országok fogják kiélvezni. És ha valami nem térül meg, akkor azt leépítik, ez pedig olyan gödröt eredményezhet a magyar munkaerőpiacon, illetve a munkabérek alakulásában, amiből elképesztően drága lesz kimászni…

Főleg úgy, hogy a cafetéria rendszere is erősen megingott, ami ugyan egy másik lapra tartozik, de azért azt is el kell ismerni, hogy az ember huszon-egynéhány év (vagy akár több) tanulás után nem igazán szeretne ételjegyeket kapni a készpénz helyett. Így a vállalkozóknak marad a fejtörés: a magasan képzett kollegák bérét spórolják meg az alacsonyabban képzetteken, vagy a bevételt áldozzák fel a kifogástalan működés oltárán?

Vállalkozóként, de talán az élet minden területén is igaz, hogy az egyik legnagyobb, és legnehezebb feladat a tőke bevonása. Szerencsés esetben megvan a kellő háttér a sikeres üzlethez, ám jellemzően ez a ritkább. Jellemzőbb, hogy támogatókat, üzletfeleket, stratégiai partnereket kell felkutatni, és olyan tervvel, olyan előrejelzésekkel előállni, amik tarthatóak, biztosak, és a másiknak is felkeltik az érdeklődését.

A nagy feladatok között ez az egyik legnagyobb, így sokan választják a könnyebb, és sajnos sokszor az egyetlen lehetséges utat: hitelhez nyúlnak. A nagy hitelvállság rámutatott arra, hogy ez azért nem éppen egy veszélytelen lépés, de ha valaki ésszel csinálja, akkor azért működik. Most pedig, hogy a hitelfelvételi kedv erősen alábbhagyott, még a lehetőségek is kiszélesedtek.

Sokan nem tudják – vagyis tudják, csak valamiért nem élnek vele -, hogy a tőkebevonásnak van más lehetősége is. Ez pedig bizony a sokszor emlegetett pályázat. Tény, hogy tulajdonképpen ez is egyfajta hitel, ám a konstrukció sokkal kedvezőbb, mintha a bankhoz fordultunk volna, és a fejlesztési összeg is kellően nagy.

Nem véletlen, hogy fejlesztési összeget mondtam, hiszen ezek a pénzek jellemzően erre igényelhetőek. És itt a bibi is. ha pályázatban gondolkodunk, akkor bizony a pénz csak arra költhetjük – mindent alaposan dokumentálva, számlákkal alátámasztva -, amire azt igényeltük. Ez az egyik oka, hogy sokan ódzkodnak tőle. A másik éppen az adminisztrációs teher, valamint a nem éppen egyszerű pályázás.

Nos, semmi sem lehetetlen, csak akarni kell. Néhány pályázat után az embernek rááll a szeme arra, hogy mit is tudna jól kihasználni, és akár egyedül, vagy a siker valószínűségének növelésére, szakemberre is megírathatja a dokumentumokat. Az folyamatos bürokrácia, ami a pályázatokat, és a pénz lehívását követi pedig valóban sok, és bosszantó is, meg persze a hátunk közepére sem kívánjuk, de valamit valamiért. Őszintén, melyik bank adna olyan kedvező feltételekkel hitelt, mint egy pályázat? És az anyagi előnyökért annyira nem vészes a papírmunka. Tény, hogy trükközni így nehezebb, de talán ebben az esetben nem is ez a cél.

Akit még mindig hidegen hagynak a pályázatok – hiszen nagyon kötött a felhasználásuk -, azok abban is gondoljanak bele, hogy egy-egy ilyen lehetőség megtakarítja a cégnek a teljes egészében önálló befektetést egy fejlesztésre, vagy akár bővítésre. Így a zsebünkben maradó összeggel azokat a dolgokat is meg tudjuk tenni, amikre egyébként nem igazán maradna keretünk.

Sok helyen a vállalkozók nem engedhetik meg maguknak, hogy egy külön embert tartsanak fenn arra, hogy a pályázatokat figyelje. A jó hír, hogy ezt cégek is megtehetik, így olcsóbban kiadható a megbízás. Ugyanakkor annyira nem nagy teher hetente, kéthetente, vagy havonta ránézni a lehetőségekre. Sőt, a legtöbb esetben a média is felhívja a figyelmet a lehetőségekre, főleg a szaksajtó. Így a kkv-k számára könnyen és persze főleg olcsón elérhető, lehívható összegek olyan segítségek jelenthetnek a vállalkozás fejlesztésében, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Segítségképpen, íme, néhány olyan oldal, ahol lehet szemezgetni a pályázatokból. A pafi.hu, a pályázat.lap.hu, és a pályázatok.org.

A Privátbankár cikke egy olyan problémára világít rá, amely megkeseríti a vállalkozók életét, ráadásul a legtöbb esetben elkerülhető lenne.

Ahogyan azt már írtam, a monitoring az üzleti életben elengedhetetlen. Hiszen még a legjobb szándék mellet is, előfordulhat, hogy az egyik partnerünk sajnos anyagi gondokkal küzd, amiről nem szól, így pedig mi is kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. A cikkben szereplő számok pedig elkeserítőek.

Ahogyan az látszik, a legrosszabb helyzetben az építőipar van, ahol a vállalkozók kénytelenek belemenni az akár 90 napra történő fizetési határidőbe is, ha talpon akarnak maradni. Ez pedig elképesztően sok, hiszen azt jelenti, hogy három hónappal előre saját zsebből kell megoldani a működést, a megrendeléseket és a munkabéreket úgy, hogy közben folyamatosan felettük lebeg Damoklesz kardja, hogy egyáltalán hozzájutnak-e a pénzhez. Hiszen azt mindenki tudja, hogy a likviditás megőrzése nem egyszerű feladat, még egy hónapos távlatra sem, hát még, ha ennek háromszorosa a tét.

Tehát két út van a vállalkozók előtt: vagy kockáztatnak, és lehet, hogy sikerül talpon maradniuk, vagy terveznek, és meghúzzák a határokat, amiket nem lehet átlépni, mely esetben nagyobb az esélyük, bár lehet, hogy partnerük kevesebb lesz. Ugyanakkor hosszabb távon mindenképpen az utóbbi a kifizetődő, hiszen lassabban, de biztosabb lábakon fejlődik az üzlet.

A cikk arra is kitér, hogy megyei bontásban hogyan alakulnak a számok. Mint olyan sok esetben itt is azt láthatjuk, hogy a főváros, és közvetlen környéke (egészen pontosan Pest és Komárom-Esztergom megye) sokkal jobb számokat mutat fel, mint Heves, vagy éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg. Ez egy régi probléma, ám ez ellen nem igazán lehet tenni. A vállalkozóknak egyetlen lehetősége, ha a szemüket nyitva tartják, és a rugalmasságukat addig fejlesztik, ameddig csak lehet. Hiszen ahol több vállalkozás koncentrálódik, ott több a pénz is, ami további cégeket vonz. És egy nagyobb bolyból egyszerűbb partnereket találni, még akkor is, ha a saját, biztonságos határaink között mozgunk.

A helyzetet javítani nem csak magasabb régiókban tudják. Ahhoz, hogy a bedőlési arány csökkenjen persze mindenképpen szükséges, hogy az állam kiszámíthatóbb, tervezhetőbb környezetet biztosítson a hazai kkv-knak, de ugyanilyen fontos az is, hogy azok, akik vállalkozásba kezdenek, pontosan és egyértelműen tudják, hogy mire lesz szükségük, és hogyan valósíthatják meg az elképzeléseiket. Mind anyagi, mind pedig szakmai értelemben. Vagy, választhatjuk a harmadik lehetőséget, és kiléphetünk a hazai keretek közül. Ezzel kiszélesedik a lehetséges partnerek köre, és a vállalkozói környezet is biztonságosabb, kiszámíthatóbb lehet. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy egy ilyen lépés a kockázatot is megnöveli.

A lényeg, hogy mielőtt bárki is nekivág a vállalkozói létnek, mindenképpen alaposan, és mindenre kitérve tervezze meg, hogy hogyan is képzeli el a lépéseket, sőt, ha kell, egyeztessen olyan szakemberrel, aki jól ért mindehhez, vagy válasszon olyan segítséget, ahol az információkat összeszedve, lebontva, érthetően megtalálja, akár csak a Vállalkozástréneren.

A versenyhelyzet erősen kiélezett, így nem is csoda, ha a vállalkozók csak kapkodják a fejüket, hogy most mi is következik. Hiszen amellett, hogy az általános ismereteket begyűjtik – amiben egyébként hatalmas lukak vannak -, még az újdonságokra is figyelniük kell, hogy felvehessék a versenyt a többiekkel.

Sokszor azonban a kisvállalkozók fel is adják, mondván, multik ellen nincs mit tenni. Abba is sokan futnak bele, hogy nem terveznek megfelelően előre, nem ismerik a lehetőségeiket, a kötelezettségeiket, és a kihasználható trükköket. A vállalkozás indítás és működtetés csínját -bínját elsajátítani, és ezt a tudást folyamatosan fenntartani nem kis feladat. Nem véletlen az sem, hogy a vállalkozástréner létrejött, hiszen ezt a feladatot leveszi a vállalkozók válláról. Így már más dolguk nincs, mint a legújabb innovációk meglátása, és használása.

Ez lehet ugyanis a kulcs ahhoz, hogy a multikkal is lépést lehessen tartani. A mamutvállalatok olyan tőkét és munkaerőt képesek mozgatni, amivel szemben esélye sincs a kkv szektornak. Hogy akkor mégis mi a teendő. A hatalmasok éppen a méreteik miatt nehézkesen és lassan reagálnak a technika és a lehetőségek fejlődésére, és ez az a menekülő út, amit ha a kis cég jól kihasznál, akkor igencsak szépen megtollasodhat.

Ahogyan azt a NOL cikke is jól mutatja, akár egy teljes generációs lemaradást is felhalmozhatnak a nagyvállalatok, hiszen nem képesek tartani a lépést az elképesztő sebességgel szélesedő lehetőségekkel, amiket többek között az internet, és az ottani megoldások jelentenek. Ezzel szemben a kisebb cégek nem csak könnyen használják ezeket a megoldásokat, hanem akár komoly összegeket is spórolhatnak általuk, amivel ugyan a nagyok működését nem fogják veszélyeztetni, ám a saját terepükön olyan tényezővé tehetik a vállalkozásukat, amivel számolni kell.

Az üzlet olyan, mint az élet. Aki nem fejlődik, nem aktív, és nem figyel mindenre, az lemarad, szépen lassan kiesik a sodrásból, és bizony elfelejtik, de legalábbis nem „A”kategóriás partnerként tartják majd számon. Mindenki ismeri a teknős és a nyúl meséjét, ám ebben az esetben ez nem állja meg a helyét. Ha a nyúl mögött áll egy olyan rendszer, ami támogatja a működését, a mindennapi teendőit segít rendezni, és megmutatja a lehetőségeit, akkor a tapsifüles koncentrálhat a versenyre, és olyan újításokat eszközölhet, amivel a teknős nem képes felvenni az iramot.

Az igazságtalan rendszerrel szemben fel lehet háborodni, lehet tüntetni, és ellenkezni, de egyes esetekben ez szinte semmit nem ér. Egészen pontosan a nyugdíjakról, illetve azok kiutalásáról van szó.

Azok, akik egy kicsit is előre gondolkodnak, nem bízzák az államra az öreg napjaik pénzügyi biztonságát. Ez ugyan elszomorító, de nem nagyon lehet ellene tenni. Számítások alapján a mostani 30-as 40-es korosztály mire nyugdíjba megy (ami akár 70 éves korukra is tolódhat) a keresetünk nagyjából 30%-át kaphatják. Ez pedig egy olyan összeg, amiről nehéz könnyek és nyomdafestéket nem tűrő kifejezések nélkül beszélni. Ugyanakkor a dologban a legszebb, hogy a levont nyugdíj hozzájárulás nem lesz kevesebb, csupán nem kapunk annyit. Persze ez magyarázható a népesség öregedésével, csakhogy ez gazdasági folyamat is, amit így nem igazán lehet kezelni.

A megoldás – akármilyen elkeserítő is – az öngondoskodás, ami ugye plusz költségeket is jelent. Igaz, állami támogatással is számolhatunk, de azért az is tény, hogy nem töri össze magát a vezetés, hogy orvosolja a kialakult helyzetet. Mindenesetre mi azért tehetünk, hogy ne kelljen nélkülözni, bár azt már többször is láthattuk, hogy az anyagi biztonság megteremtése még akkor sem egyszerű, ha az ember félretesz, lásd Buda-Cash, vagy éppen a Quaestor.

Amikor kiválasztjuk a megtakarítási formákat, akkor alaposan járjunk utána a lehetőségeknek. Elvégre nem kevés pénzről beszélünk, és éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy azt kinek, és milyen befektetési rendszerbe adjuk oda. A hazai piac mellett természetesen nem szabad elfelejteni a külföldi intézeteket, pénztárakat és befektetési pontokat sem. Ez persze azt is jelentheti, hogy az állami támogatásnak búcsút inthetünk, ám hosszabb távon nem biztos, hogy mi járunk majd rosszul.

Azzal is érdemes foglalkozni, hogy milyen pénznemben is szeretnénk tartani a megtakarításainkat, hiszen ezzel is igencsak sokat lehet nyerni. Nem szabad elfelejteni, hogy az évek alatt ez az összeg sok millió forintra is gyarapodhat – és a cél az is, hogy gyarapodjon. Ez pedig már egy akkora összeg, amit nem szabad szem elől téveszteni. Az odáig rendben van, hogy egy másik cégre bízzuk az összeg forgatását, de azért az ne felejtsük el, hogy az ellenőrzés mindennek az alapja, és hát végső soron a mi pénzük, a mi bőrünkre megy a játék.

Szóval keseregni lehet, de hasznosabb, ha a megfelelő lehetőségeket kutatjuk, vagy éppen meg is osztjuk egymással. Ön is gondol a nyugdíjas évekre, vagy balga módon az állami „kifizetésekben” bízik?

A szürreális magyar valóság következő, elképesztő megnyilvánulása a Buda-Cash botrányával kapcsolatosan került elő. Hihetetlen ugyan, hogy egy cég ezt megteheti a magyar jogrend „szigorával” dacolva, de mégis végig kell nézni, ahogyan a vállalkozók, és az emberek összeszedett milliói költöző madarakhoz hasonlóan röppenek ki a kezeik közül (bár a madarak legalább visszajönnek).

Az még csak hagyján – hiszen nem ez az első -, hogy az embert gyengeelméjűnek nézik, aki nem tud összekapcsolni két információt: a Buda–Cash bedől, de az előrelátó, és persze nem utolsó sorban szerencsés vezetői réteg még az utolsó pillanatban - valamilyen isteni sugallatnak engedve – kiveszi a pénzét a cégből. De ez persze csak vádaskodás, amíg nincs bizonyíték, addig az ember mindent megtesz, hogy jóhiszemű legyen (vagy legalább annak látszatát fenntartsa).

Ami azonban tény, hogy nem csak a bedőlés körül vannak kínosan fura körülmények, hanem a kifizetések körül is, jelesül a kártalanítás mikéntje körül!

A Hanta-Cash névnek inkább megfelelő Buda-Cash honlapján böngészve (kicsit több, mint 40 percet rászánva, és a sorozatos 404 hibaüzenetekkel dacolva) az ember csak belebotlik abba a bizonyos irományba, amiben leírja a cég, hogy hogyan is juthatnak a károsultak a pénzükhöz (a BEVA közleményét ezzel kapcsolatban itt találja). Erre ugyanis három út is van:

1.       Ha az illető ügyfélvagyona pénz volt, akkor azt visszakapja, vagy sok esetben már vissza is kapta. Itt természetesen nem csak a Buda-Cash-ben elhelyezett pénzről van szó, hanem a cég érdekeltségi körébe tartozó bankokról, illetve az azokban gyűjtött összegekről is.
2.       Ha az illetőnek értékpapírja volt a cégnél, akkor a BEVA-hoz benyújtott igénybejelentővel kell élnie, ugyanis a kártalanítás KIZÁRÓLAG akkor kapható meg, ha az igénybejelentés megtörtént (persze ez nem ironikus: a befektetőnek kell kérnie – szépen pislogva közben –, hogy ugyan már, legyen szívesek a saját pénzét visszaadni). Ráadásul a kártalanítás csak 20 000 euróig, vagyis kicsit több, mint 6 millió forintig terjed. Ha több pénz is állt a cégben, azt széles kézkitárással, és lebiggyedő szájszéllel jutalmazza a brókerház. Ám a legszebb, hogy ehhez igencsak sokat kell túrni a netet, mire egyáltalán értesül a károsult arról, hogy igénybejelentéssel kell élnie…). Ezt a dokumentumot erről a honlapról le is töltheti, és itt tájékoztatást is talál. Fontos, hogy az dokumentumot eredeti aláírással kell visszajuttatni (mellékelve a szerződést a céggel), illetve, amennyiben valakinek több befektetése is futott a Buda-Cash kezei között, akkor mellékelnie kell az értékpapír, és ügyfélszámla vezetésről kötött szerződést is.
3. A harmadik pont a tökéletes példa a szürreális magyar viszonyokra: a kárigényt a felszámoló, vagyis a Pénzügyi Stabilitási és Felszámolási Nonprofit Kft. felé is be kell jelenteni (főleg akkor, ha több befektetés is futott a cégnél), hogy biztosan a pénzünkhöz, vagy legalábbis egy részéhez jussunk. Erre pedig egészen pontosan még 4 (!!!) napunk van, hiszen a BEADÁS HATÁRIDEJE 2015 ÁPRILIS 14!!! A szükséges adatokat, és a tájékoztatást erről itt találja. Természetesen az igényt ezután is be lehet nyújtani 180 napig, de a „késve” érkezett bejelentések már rosszabb elbírálásban részesülnek. Ha pedig valaki a károsultak közül történetesen külföldön van, és azt hiszi, hogy teljes körűen tájékoztatják a lehetőségeiről és kötelességeiről, és nem jelentkezik a megszabott időszakban, az bizony könnyes búcsút vehet a pénzétől.

Bárki, akinek vagyona, befektetése, értékpapírja, vagy akár egyetlen szögnyi érdekeltsége is van/volt a cégnél alaposan nézzen utána, hogy mit is kell tennie, mert – érthetetlen módon – erről a tájékoztatás messze nem kielégítő!

Egy cég életében legalább egyszer előkerül a döntés, illetve a döntőbíró szerepe, miszerint kinek is adunk igazat: a vevőnek, vagy a kollegának?

Valószínűleg sokak számára nem ismeretlen az az alaptétel, miszerint a vevőnek mindig igaza van. Ennek oka pedig végtelenül egyszerű: a cég, így a saját és a kollegák megélhetése is a vevőn múlik. Ha elégedett, akkor jól fizet, és újra minket választ, ha nem, akkor búcsút inthetünk egy bevételi forrásnak. Ez természetesen nem csak a kereskedelemben igaz, hanem az üzleti élet szinte minden területén is.

Tehát a vevő fontos, és figyelni kell az igényeire. De ha őszinték akarunk lenni, akkor szinte mindenki találkozott már az ügyfelek között olyannal, aki direkt kötözködött, kereste, hogy mibe lehet belekötni, és kikezdte a vele foglalkozó munkatársakat is. sajnos ez a típus is benne van a pakliban. A jó hír, hogy többségében nem ilyenek a vevők, a rossz, hogy ez komoly gondokat okozhat a cégen belül is.

Nagyon nehéz ugyanis eldönteni, hogy meddig kell kiszolgálni a kedves vevő igényeit, és hol van az a pont, amikor a viselkedése már egy kollega elvesztéséhez vezethet. Természetesen ez nagyban függ attól is, hogy mekkora befektetésről van szó, de mindenképpen vannak határok.

Lényegében nem is arról van szó, hogy ez ember elveszít egy kollegát. Ha szigorúan üzleti szemmel nézzük, és kihagyjuk a személyes érzéseket, a mérleg akkor is pozitív, hiszen a bevételt megkapjuk. Ez ugyan igaz, de vannak más hatások is, amivel számolni kell azoknak a cégvezetőknek, akik nem állnak ki a munkatársaik mellett.

Egy vállalkozást nem csak és kizárólag az alapítója üzemeltet. Sőt, egy bizonyos méret felett (ami nem is olyan nagy) egyszerűen nem működhet a cég a csapat nélkül. És hát a csapat egy érzékeny egység. Az igazán jó munkához kell, hogy a csapat tagjai bízzanak egymásban, tudják, hogy a másik kiáll értük. És bizony a cég tulajdonosa, vezetője oszlopos tagja ennek a közösségnek. A tagok azt érzik, hogy éles helyzetben semmi esélyük egy vevői atrocitással szemben, akkor bukik az egész szépen felépített csapatkép, ennek következtében pedig csökken a produktivitás, és romlik a lojalitás is.

Hogy hol húzódik a határ ez változó, de a cég vezetőjének minden esetben törekednie kell arra, hogy a vevő és a munkavállaló is jól, „győztesen” jöjjenek ki egy adott helyzetből. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a vevővel szemben nyíltan és kioktatóan lépünk fel, bár sajnos kiélezett, és végletes helyzetben erre is szükség lehet. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a minimálisra csökkentjük a konfliktushelyzetek kialakulásának lehetőségét, és ha azok mégis megjelennek, akkor diplomatikus megoldást keresünk.

A munkatársainkat azonban előre is felkészíthetjük a problémás ügyfelekre. Ekkor erősíteni kell bennük a csapathoz tartozás érzését, és biztosítani őket arról, hogy nem maradnak egyedül, vagyis támogatjuk őket a tárgyalás, egyezkedés alatt.

Tisztelettel, és objektív hozzáállással ezek a konfliktusok is elsimíthatóak, és a felelős vállalkozó nem csak a pillanatnyi hasznot tartja szem előtt, hanem azt is, hogy hosszabb távon mi a legjobb a cégnek! 

Azt gondolom, hogy a vállalkozások, vállalkozók számára nem csak a cikk lehet érdekes, amit az Index hozott le, hanem az a munkamódszer is, amit a szereplőkről megtudhatnak.

A Szilícium – völgyi maffia, vagyis a PayPal alapítóinak sikertörténete tárul fel előttünk. A vicc azonban éppen az, hogy ez nem egy mese, amiben valahonnan nagy pénz érkezett, amit jól lehetett forgatni, és ebből meggazdagodni. Nincsenek tündérek, varázslók, sárkányok, csak tudás, jó ötletek, és kitartás.

Akinek nem ismerős a cég, annak csak annyi a dolga, hogy megnézze a fizetési rendszert, amikor az Ebay-en, vagy más, hasonlóan nagy oldalon vásárol. A PayPal tulajdonképpen egy virtuális bank, mely a neten keringő összegeket kezeli, gyűjti be és utalja. Nem is ez a lényeg, hanem az a tény, hogy röviddel alapítása után olyan elképesztően sikeres lett, hogy az említett rendelős oldal 1,5 milliárd dollárt szurkolt le érte az alapítóknak.

Mivel alapvetően egy kis cégről volt szó – legalábbis kezdetben – így az alkalmazottak, és persze a vezetők is a pénzük mellé részvényeket is kaptak. Ebből adódik, hogy az eladás után mindannyian szép summával távozhattak a cégtől, vagy maradhattak akkor már az Ebay égisze alatt.

A tanulság, amit mindenkinek meg kell fogadnia, aki valaha is sikeres akar lenni, az a tisztességes üzletmenet, és persze a kapcsolatok megfelelő ápolása. A cég ugyanis eladása után nem esett szét, már ami a dolgozókat illeti. A mai napig is tartják a kapcsolatot, és ennek köszönhetően olyan befektetési lehetőségeket osztottak meg egymással, mint akár a Facebook, a YouTube, és sok hasonló kaliberű cég, melyek többségében a PayPal tagok is jelen vannak, vagy voltak. Persze ezek a cégek is eladásra kerültek, és további milliárdokat hoztak az alapítóknak, akik között ma a Szilícium-völgy legnagyobb befektetőit is megtalálhatjuk.

Vagyis senkinek nem kell azon keseregnie, hogy a régi igazság minden esetben megállja a helyét: pénzből lehet pénzt csinálni. A digitális világ olyan ajtókat nyit meg, amik eddig elképzelhetetlenek voltak, és olyan befektetési, vagy cégalapítási/működtetési formákat jelent, amik fillérekből megoldhatóak, és jelentős összegeket lehet belőlük kiemelni.

Természetesen ezeknek a lehetőségeknek a jelenlegi egyik királya a Startup vállalkozások sokasága. Hiszen tulajdonképpen maga a PayPal is annak indult – bár akkor ez a kifejezés még nem létezett -, így nem is csoda, hogy a vagyonos volt tagok szintén ilyen kezdeményezéseket támogatnak.

Az üzlet természetesen pénzről szó, és mint ilyen, nem ismer barátságot. Azonban a jó partnerség, a mindenkinek profitot hozó ötletek, és azok megvalósítása komoly, stratégiai partnerséget jelenthetnek, ami az üzleti életben olyan, mint a magánéletben a barátság. Amíg bízhatunk a másikban, és amíg ez mindkettőnknek jó, addig biztosan gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk. Ha pedig ennek az időszaknak vége, akkor is úgy váljunk meg minden alkalmazottól – a legalacsonyabb szinten dolgozótól is- és minden üzletféltől, hogy a viszony jó maradjon, hiszen azt sohasem tudhatjuk, hogy kinek mikor támad egy olyan ötlete, amiben mi is szívesen részt vennénk, és ezt csak a megfelelő emberi kapcsolattal lehet megtenni.

A hitelminősítőkkel kapcsolatosan sokaknak finoman szólva is vegyesek az érzéseik, hiszen egy kívülálló cég egy nagyon nehezen értelmezhető számítási rend alapján sorolja be az országot. Bár az ellenérzés nem ennek, hanem sokkal inkább a bóvli kategóriának köszönhető. Hiszen ki szeretné azt, aki megnehezíti a helyzetét az üzleti életben.

Pedig egy ilyen minősítés nehézségeket jelenthet, főleg azoknak, akik külföldi partnerekkel is dolgoznak. A mikro vállalkozások esetében a minősítés nem sok vizet zavart – legalábbis közvetlenül – de a kis és középvállalatok már erősen érezhetik a hatásait. A jó hír, hogy most egy kategóriával feljebb jutottunk, a rossz, hogy még mindig a bóvliban csücsülünk.

Az, hogy feljebb jussunk egy sor követelménynek kell megfelelni, melyek között nagy hangsúlyt kap az ország, a vállalatok illetve az emberek devizában mért adóssága, vagy éppen az államháztartási hiány. Ugyancsak fontos mérőszám a GDP emelkedése, és egy olyan részlet, mely a vállalkozásokat erősen érinti: a kiszámítható gazdasági környezet – írja az Index cikke is.

Ezzel pedig hadilábon állunk, még a próbálkozások ellenére is. sajnos hazánkban a törvények olyan útvesztőt hoztak létre, amiben nem hogy eligazodni nem lehet, de sokszor még az is kérdésessé válik, hogy egyáltalán benne vagyunk-e. Ennek köszönhetően sok a „csaló”, az „adókerülő” és más hasonló ember. Pedig a törvények rendbetétele sürgető, és hasznos, mert jelenleg ott tartunk, hogy nem csak a vállalkozók, illetve az általuk megbízott szakemberek nem értik minden pontját a rendelkezéseknek, hanem az adóhatóság is hadilábon áll az értelmezéssel.

A kormány szerencsére tesz lépéseket a helyzet javítására, hiszen ez most égetően szükséges, de ezzel még nem leszünk kint a vízből. Bár tény, hogy sokat segítene a helyzeten, ha a költségvetést valóban nem az utolsó pillanatban fogadnák el, ezzel egyszer már próbálkoztak, és a vége egy kabaréra hajazott. Az elfogadott számokat ugyanis egy gyors és határozott mozdulattal átírták, és a tervek, befektetési és üzleti elgondolások olyan sebességgel tűntek el az éterben, hogy szinte hallani lehetett azt.

A felminősítéshez azonban szükség lesz a helyzet javítására, sajnos azonban a lépés nem csak ezen múlik. A felminősítés természetesen nagyon jó akkor is, ha a gazdasági kiszámíthatóság nem javul, de Kánaán lenne, ha azzal együtt jönne létre. Az ország felvirágoztatása és helyzetének javítása ugyanis csak részben függ a multiktól. Tény, hogy ez a rész nem elhanyagolható, de az is tény, hogy a másik oldal, vagyis a hazai kkv-k versenyképességének javítása legalább akkora hangsúlyt kellene, hogy kapjon, hiszen az általuk mozgatott tőke felveszi a versenyt a multik világával. Ráadásul a kkv-k esetében sokkal képlékenyebb helyzetekkel találkozhatunk, a tárgyalási alapok rugalmasabbak, hiszen a piacon nem csak 50-100 vállalattal, hanem ennél jóval többel lehet számolni.

A helyzet javításához így a kormánynak meg kell tennie a lépéseket a kkv szektor felé is, mint ahogyan azt a bankszektor felé már megtette. Az egyeztetéssel a bankok különadójának kivezetéséről csalogatja a pénzintézeteket, ám a kisebb üzletek felé még sok olyan lépést tehet, mellyel azok helyzete javulhat. Sőt, jó néhány olyan lehetőség is akadna, mellyel a kkv-k helyzete ugrásszerűen javulna, a kormánynak pedig nem jelentene komolyabb megterhelést, de ehhez előbb a hazai kis és középvállalkozások jelentőségének helyes felismerésére lenne szükség