Az ember sokszor kerül olyan dilemma elé, amikor a kérdés az: legyen-e vállalkozó, vagy sem. Sajnos azonban ez a kérdés természetes megjelenéséből adódóan sokszor nagyon rossz döntést hozathat velünk.

Pontosan arra gondolok, hogy amikor valakiben felmerül ez a lehetőség, akkor nagyon sokszor ez azért történik, mert erős érzelmi felindulásban van. Egy ismerőse, barátja komoly sikereket ér el vállalkozóként, vagy ami a leginkább jellemző, elege lesz a főnökéből, és olyan munkát akar, amiben senki nem dirigál neki. Ez ugyan elgondolásnak nagyon szép, de ahhoz, hogy működő üzletet lehessen létrehozni egy múló szeszély vajmi keveset nyom a latban.

Hogyan?

Egy vállalkozás indítása bizony kemény dió, éppen ezért körültekintően kell eljárnunk. Abban az esetben, ha megvan az ötlet, és nagyjából azt is felvázoltuk magunkban, hogy hogyan is szeretnénk a megvalósításhoz fogni, akkor össze kell szedni minden dokumentációt, ötletet, és irány egy szakember. Ez a lépés nem kihagyható, mert bár előfordulhat, hogy segítség nélkül is összejönnek a dolgok, messze nem ez a jellemző.

Tehát keressünk fel egy olyan szakembert, aki az üzletünk kreatív része mellett – amit magunktól is meg tudunk oldani – a pénzügyi, és a tervezési részekben részt vesz. Ez ugyanis a vállalkozásunk létének és fennmaradásának kulcsa. Nem csak azt kell előre fixálni, hogy mekkora tőkére lesz szükségünk, mekkora bevétellel – és főleg mikor – kalkulálhatunk, hanem azt is nagyon erősen tervezni kell, hogy hogyan tudunk a legkisebb adóteherrel működni, és ehhez milyen lépéseket szükséges megtenni. Utána lehet nézni persze a jogszabályokban is, de azokon kiigazodni nem egyszerű, másrészt mi csak az aktuális helyzetet látjuk, előre tervezni nem igazán tudunk, ha csak nem vagyunk mi magunk is adószakértők, könyvelők, pénzügyi szakemberek, és nem értünk még a menedzseléshez is. így a hogyan kérdésre egyértelműen ez a válasz: szakértői segítséggel.

Nem csak az elején!

Azt már látjuk, hogy a szakemberi gárda szükséges a vállalkozás indításához. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ha nem egyszemélyes, vagy igazán kicsike cégben gondolkodunk, akkor a későbbiek folyamán is elengedhetetlen lesz a jó szakemberek segítsége. Senki ne értsen félre, nem arról van szó, hogy ők maguk ne tudnák ellátni ezeket a feladatokat. Csak éppen a munka minősége sem mindegy, hiszen egy olyan ember, akinek ez a szakmája, rengeteget spórolhat, illetve lendíthet egy adott vállalkozás szekerén.

Akkor most igen, vagy nem?

Szóval akkor indítsunk-e vállalkozást vagy sem? Utálom ezt mondani, de ezt mindenki döntse el maga. Mielőtt azonban belevágna bárki is, mérje fel, hogy ez befektetéssel, áldozatokkal, fejtöréssel és küzdelmekkel teli út, ahol a nem kellően körültekintő, nem megfelelően lavírozó emberek kifejezetten nagyot bukhatnak. Így summázva úgy gondolom: igen, érdemes vállalkozni, ha valaki szereti a kihívásokat, hajlandó kockáztatni, és képes előre számolni a történésekkel. Ez esetben ugyanis megvan az esélye arra, hogy igazán sikeres vállalkozóvá váljon.

Ahogy az üzleti híreket olvasgatjuk, sokszor futunk olyan közlésekbe, ami egy aktuális starup sikeréről értekezik. Ilyenkor magunkban elcsodálkozunk, irigykedünk egy keveset, kicsit gondolkodunk azon, hogy mit is takarhat ez az üzleti forma, aztán hagyjuk az egészet, és inkább továbblapozunk.

Pedig ez nem jó ötlet, mert aki nem foglalkozik a startupokkal, és az azokban rejlő lehetőségekkel, az valami olyasmitől fosztja meg magát, amivel sokat, nagyon sokat is kereshetne. De mindenekelőtt tisztázzuk, mi is az a startup

A fogalom

És akkor most jön a meglepetés: nincs konkrét meghatározása. Igen, itt egy kifejezetten sikeres vállalkozási forma, amiről még azt sem sikerült megállapítani, hogy pontosan micsoda. Eric Ries Lean – aki könyvet is írt erről az új lehetőségről – ezt a definíciót adta: „olyan vállalkozás, mely célja egy új termék vagy szolgáltatás létrehozása szélsőségesen bizonytalan feltételek között”. Ez azonban kis hazánkban gyakorlatilag minden induló vállalkozásra igaz, mégsem mondhatjuk, hogy mindegyik starup lenne.

Egyszerűbb a dolgunk, ha azt nézzük, mivel is lehet behatárolni ezt a formát. Lényegében 5 alappillérnek kell megfelelni, ám még ez sincsen kőbe vésve. Alapfeltétele a startup-nak hogy nagyban gondolkodjon, vagyis mindenképpen a nemzetközi piacot célozza, már az alapítás pillanatában is. ehhez kell a második alappillér is, vagyis a naggyá válás képessége. Benne kell legyen a potenciál a vállalkozásban, hogy 3-5 éven belül komoly piaci sikereket tudok elérni. Az ugrásszerű növekedéshez mindenképpen különleges cégépítési módszereket kell alkalmaznia, melyek vagy nagyon gyors visszacsatolásokkal, visszajelzésekkel működnek, vagy a vállalkozás olyan piacot választ, ahol azonnal vezetővé tud válni. De persze ezen kívül még sok lehetőség van ennek a követelménynek a teljesítésére.

Szintén alap, hogy közösségi jellege legyen, vagyis kommunikáljon a környezetével, ossza meg a sikereit, tudását, tapasztalatait. Nem utolsó sorban pedig – ahogyan az már látható – innovatívnak kell lennie. Pénzügyi szempontból a startupok kockázati tőkeprogramokkal fejlesztik magukat, ami minden esetben extra profit termelését feltételezi, de nem feltétlenül a piacról.

Nincs kolbászból a kerítés

Aki azt gondolná, hogy most eljött a Kánaán, és íme, egy üzleti modell, amibe bedobok egy ötletet aztán hátradőlök és élvezkedem, az bizony nagyon fog koppanni. El kell fogadni a tényt, hogy aki üzlettel akar foglalkozni, annak dolgoznia kell, még akkor is, ha startupot hoz létre. Ahhoz, hogy sikeres legyen egy ilyen vállalkozási formában ráadásul komolyabban is kell hajtani, hiszen nagyon jól kitűnik, hogy 3-5 év alatt kell kiugró sikereket produkálni, ami viszont nem megy akkor, ha az ember nem dolgozik meg érte nagyon is keményen.

Rengeteg a startup, de ennek ellenére sem olvassuk naponta, hogy 40-50 ilyen vállalkozás micsoda sikereket produkál. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a vállalkozási forma is csak akkor működik, ha erősen felkészülnek rá. A „hagyományos” modellekkel dolgozó vállalkozók is rengetegen vannak, és csak kevesek lesznek igazán sikeresek. Az startupokra is igaz, bár tény, hogy van egy nagyon nagy előnyük a régiekkel szemben.

Ez pedig természetesen a tőke.  Míg egy hagyományos vállalkozásba nem is érdemes belevágni 1-2 évnyi veszteségesség tervezése nélkül, addig a startup esetében a kezdő limit néhány százezer forintos csupán. Ebből lehet indítani a növekedést, ám az is igaz, hogy egy bizony méret elérését követően elengedhetetlen a szakemberek bevonása, vagyis a hagyományos modellhez való közeledés. Az innováció lehetősége a legtöbb esetben az internetben, az online kereskedelemben, az itt folyó munkában rejlik. Vagyis ha szorosan nézem – és feltételezem, hogy az internet nem szűnik meg a következő néhány évben, ami azért elég valószínű -, akkor a startupok mindenképpen egy üzleti evolúció első lépéseit képviselik. Hogy ez a fejlődés kivirágzik-e vagy zsákutca lesz, az a jövő zenéje, mindenesetre a lehetőségeket nem kihasználni az üzleti életben elég nagy hiba.

Bizonyára sokan hallották már a híreket, hogy a lakáshitel támogatás a cafetéria része lesz, mi több, adómentesen adható! Ez pedig nagyon is jó hír, akármelyik tábor szemével nézzük is, mert valljuk meg őszintén: az, amit nem terhel adó, az abba a kategóriába esik, mint a fehér holló, vagy a terülj-terülj asztalkám.

Adózunk vagy sem

Na persze aki azt gondolja, hogy most aztán itt a Kánaán, az azért lassítson egy kicsit. Igen, itt van a Kánaán, de ezt 3 oldalon kell dokumentálni, négy példányban, és persze havonta. Na jó, ennyire azért nem durva a helyzet, de aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, annak számolnia kell azzal is, hogy komoly adminisztrációs terheket vesz a nyakába.

Ugyanakkor azt is érdemes tisztázni, hogy hogyan is lehet használni ezt a kedvező lehetőséget. Ha ugyanis felcsillant a szeme, hogy „most akkor a fizetés kézpénzes részét csökkentem egy kicsit, és a maradékot hiteltámogatásként adom”, akkor le kell törnöm a lelkesedését. Hiába járna jól ezzel a cég és a munkaerő is, sajnos ebben formában nem megvalósítható a dolog.

Tehát ha a munkatársunk keres 200 ezer forint nettót, akkor sajnos nem tehetjük meg, hogy 150 ezer forintos nettó mellé kínálunk neki 75 ezer forintos hiteltámogatást (azért 75, mert ugye az adót is hozzá tudjuk csapni, nem kell az államnak megfizetni). Ez így nagyon szép lenne, de nem kivitelezhető, mivel ebben az esetben ez bérjellegű juttatásnak számít, így azonnal landol is rajta az adó. Ez azt jelenti, hogy ami eredetileg is bér volt, azt nem lehet megosztani, és egy részét adómentes juttatásként kifizetni, mert ezt a NAV nem engedi.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha a szerződésben szerepel prémium, és ezt szeretnénk hiteltámogatásként odaadni. Sajnos itt is kialkudott, rögzített bérről van szó – hiába nincs meghatározva a mértéke -, így nem alakíthatjuk át.

Cafetériában

Marad a lehetőség, hogy a cafetériába, vagyis a béren kívüli juttatások körébe helyezzük ki a lehetőséget. Ezt is csak diszkrimináció nélkül lehet, vagyis nem egyénhez, hanem bérösszeghez kötött értékkel használható.

Ez azt jelenti, hogy minden munkatársunknak fel kell ajánlani a lehetőséget, és akik ugyanannyit keresnek, azok hiteltámogatásban is azonos összegre számíthatnak. Ellenben a cég így is jól járhat, hiszen a cafetériában alkalmazva az új támogatási alkalom adómentes, vagyis még az egyébként a béren kívüli juttatásokat terhelő kedvezményes adót sem kell kicsengetni.

Jut is marad is

És akkor most summázzuk a dolgot: a béren felül – vagyis semmi esetre sem a bér egy része ként – adható hiteltámogatással mindenki jól jár. Igen, mindenki, hiszen a cég megspórol egy rakás adót. Ráadásul lehetőség van arra is, hogy a cafetéria keretét bruttóban határozza meg a munkáltató. Ha így tesz, akkor az adómentes hiteltámogatással kitolhatja a cafetériás „kifizetés” határait anélkül, hogy adóznia kellene. Vagyis a dolgozó többet kap, a vállalat pedig spórol!

Persze a dolgozó ezt az összeget nem kapja kézhez, de még csak utalva sem lát belőle semmit. Ahhoz, hogy a NAV szemében is minden rendben legyen – és utólag ne dobjanak meg minket egy gusztustalanul magas adóhátralékos csekkel – a hiteltámogatást közvetlenül a banknak kell utalni.

Akinek nem tetszett a cafetériás lehetőség, az maradhat a prémiumnál is, de csak abban az esetben, ha annak megléte nincs szerződésbe foglalva, vagyis valóban „meglepetéspénz”. Ebben az esetben a prémium lehet egy egyösszegű – nagyobb – hiteltámogatás is, amivel a dolgozó havi kiadása is csökkenthető – hiszen kisebb lesz a tőke – és a cégnek sem kerül plusz adójába, míg a készpénzes prémium húzós extra kiadásokat is jelenthet. Természetesen az összeg ebben az esetben is közvetlenül a banknak kell, hogy menjen, hiszen ellenkező esetben rögtön bér jellegű juttatás lesz belőle.

Egy huszáros vágással a svájci jegybank elengedte a frankot, ami a forintból mélyrepülést váltott ki.
Sok helyen olvashattuk, hogy szerencsére ez a magyaroknak nem jött olyan rosszkor, hiszen a frankhiteleket már forintosították. Ez részben igaz is, de azért azt sem árt hozzátenni, hogy jó néhány autóhiteles, és áruhiteles, valamit személyi kölcsönnel rendelkező embert ez még nem érint. Az ő esetükben vagy nem éltek a lehetőséggel, vagy valóban valutában kérték a hitel folyósítását, aminek a forintosítása majd csak augusztus környékén lesz időszerű. Addig pedig marad az ötödével ugró törlesztő részlet.

A cégek ebben az esetben sem jártak jól. Bár tény, hogy nagyon sokan éltek a lehetőséggel, hogy az MNB által felajánlott kedvező forinthitelre váltással szabaduljanak a frankhitelüktől, ez megintcsak nem mindenkit érint.

Persze lehet mondani, hogy ilyen az üzlet, de ez a lépés a vis major kategória, nem igazán lehetett rá számítani.
A legnagyobbat talán azok a vállalkozások és magánemberek bukták, akik a frank adásából – vételéből gyűjtögették a vagyonukat. Előzetes kalkulációk alapján ugyanis az ő kezükből (meg persze a többi károsultéból) 10-15 perc alatt 30 – 40 milliárd forint csúszott ki. Pedig ebből a pénzből mennyi szép stadiont lehetett volna építeni…

De nézzük most már a tényeket. Azon túl, hogy a vállalati hitelezést szépen lassan kivérezetheti a frank megugró árfolyama, azzal is tisztában kell lenni, hogy a semleges országgal való kereskedés - illetve az ottani érdekeltségek, amik a túrizmust, vagy a luxuscikkeket illetik – sem jönnek ki túl jól ebből a mizériából. Ami azonban sokkal több vállalkozást érint, az az, hogy a frank erősödésének hatására a forint sajnos az euróval szemben is gyengült, vagyis minden, amit euróban veszünk, most többe kerül.

Ezt nem is nagyon kell magyarázni, hiszen mindenki találkozott már ezzel a képlettel, a különbség igazából csak a kiszámíthatatlanságban, és az ebből következő reakcióidőben van. Ésszerűen minden vállalkozás a veszteségeit csökkenteni akarja, és – kereskedő cég esetén – akár másokkal is megfizettetheti azt. Ha nőnek a költségek, nőnek az árak is, és akkor nincs veszteség. Ám az áremelést kieszközölni, bevezetni és elfogadtatni nem olyan gyors, mint ahogyan szeretnénk, így a veszteség sajnos kalkulálható tétellé válik.

A hazai helyzetre visszatérve: azoknak sem kell nagyon elkeseredni, akik olyan mértékben adósodtak el devizában, hogy az komolyan veszélyezteti a működésüket. A csődeljárásban bevett tárgyalás ebben az esetben is a segítségükre lehet. Nem szabad elfelejteni, hogy a pénzintézeteknek sem érdeke, hogy az adós összeroppanjon. Az a jó, ha fizet, mint a katonatiszt, lehetőleg minél többet, és minél nagyobb kamattal. Ha azonban egy hitel bedől, akkor nem csak az adott cég esik szét rossz esetben, hanem a bank is keresztet vethet a kintlévőségére. Persze mindent meg fog tenni a veszteség minimalizálására, ami azért jó hír, mert így tárgyalni is hajlandó. Mindkét fél számára fontos, hogy a cég működőképes, és fizetőképes maradjon, így az ebben a cipőben járó vállalkozások nyugodtan invitálják tárgyalóasztalhoz a hitelezőiket, hiszen a megegyezés közös érdek.

Az üzleti terv fontosságát nem lehet eltúlozni! A magyar adatok igencsak lesújtóak. Egy éven belül, az induló vállalkozások nagytöbbsége tönkremegy, aminek az egyik fő oka az, hogy nem gondolják végig rendesen, hogy mit is szeretnének, hogyan, mikor kitől és miért.

Most, év elején az üzleti terv időszerűsége abból is adódik, hogy most már nagyjából lehet látni a fontosabb áremelkedéseket, és el lehet kezdeni a kalkulációkat, valamint beépíteni az adóváltozásokat a pénzügyi ütemezésbe. Ezt azonban ésszerűségi okokból érdemes szakemberre bízni, kiváltképp egy induló cég esetében. Az öreg rókák már rutinból is tudják, mit kell fizetniük, náluk éppen ez jelenti a veszélyt, hiszen könnyen átsiklanak a változások, emelések, és új kötelezettségek felett. Az indulók esetében pedig – bár elsőre drágának tűnhet egy adótervezés – megéri beruházni erre is, hiszen lesz ezen kívül kismillió olyan teendő, ami így is leköti a figyelmünket. Arról már nem is beszélve, hogy egy egyszerű földi halandó a sötét nagyúrral találja szemben magát, amikor az adórendszeren szeretné magát átrágni.

Az új évvel érdemes górcső alá venni – indulók esetében szinte kötelező -, hogy miből is várhatnak bevételt. Ezt pontosan határozzák meg, nézzenek utána, és reálisan gondolkodjanak, mert nagyon nagy a bukási lehetőség rejtőzik abban, ha valaki nagyon optimistán számolgat. Vegyük szépen sorra, hogy miből vannak bevételeink, kik azok a partnerek, akik fixnek tekinthetőek, akikre támaszkodni lehet. Készítsük és – ami még fontosabb – gondoljuk végig a jövő évi keretszerződéseket, mérlegeljük, hogy mi maradjon, min kell változtatni, illetve figyeljünk az fizetési határidőkre.

Akik már működő üzleti tervvel rendelkeznek, azok nem győzik áldani az ütemezést. Akiknek még nincs, azok pedig elúsznak, eltűnnek nélküle a gondokban. Az ütemezés az egyik legfontosabb részlete ennek a dokumentumnak is. Nem csak a pénzügyi részeket kell ilyenkor megnézni, hanem a szállításokat, a követeléseket, és persze az erőforrásaink beosztását is, hiszen ezen is könnyedén el lehet csúszni.

Az üzleti tervben mindenképpen aktualizálni kell a jogszabályváltozásokat is, hiszen ezek komoly extra kiadásokkal, és időbeli csúszásokkal járhatnak. Ezek közül a két legjelentősebb, és talán a legszélesebb körben változásokat okozó módosítás az EKAER és a FELIR. Előbbi a szállítmányozást érinti, ellehetetlenítve és tonnányi papírmunkával terhelve a vállalkozásokat. Utóbbi az élelmiszer biztonsági hivatal rendszerének regisztrációs kötelezettsége, ami megint csak bürokratikus tehertonnákat jelent egy vállalkozás számára. Kerítsünk minél előbb idő arra, hogy a cégünk helyzetét, jelenét és jövőét átgondoljuk, és igazodjunk a kialakult helyzethez.

Közhely, hogy egy vállalkozónak nincs hétvége, ünnepnap, Szilveszter… és elméletileg így is van, de persze szükségtelen ilyen szigorúnak lenni önmagunkhoz. A leltározásról már minden ’újszülött’ koron túllévő vállalkozó hallott, mégsem érdemes egy legyintéssel elintézni és a könyvelőkre testálni. Nagyon sok adó és pénz múlhat rajta, amit kár kidobni az ablakon…

A leltározás szó hallatán mindenkinek az unalmas bolti leltározás jut eszébe, a boltok ajtajára kiakasztott ’Leltározás miatt zárva’ felirattal. Erről azonban jóval többről van szó, ami a vállalkozók többsége előtt többnyire ismeretlen.

A vállalkozások döntő többségének könyvelési feladatait a Számviteli törvény szabályozza. A törvény előírásai szerint az év végi beszámolót és társasági adó bevallást csak megfelelő leltárral alátámasztva lehet elkészíteni. És ez nem pusztán a könyvelőkre hárítható unalmas papírmunka. A beszámoló részét képező mérleg (a vállalkozás vagyonát és kötelezettségeit kimutató elszámolás) minden egyes elemét alá kell támasztani leltárral.

A ’minden egyes elem’ alatt értendő egy átlagos vállalkozásnál az eszközök (ingatlanok, irodai berendezések, gépkocsik), az árukészlet, a be nem folyt vevőkövetelések, a pénztár és a bankszámla valamint a ki nem egyenlített kötelezettségek összege az év zárónapján. És innen érdekes a dolog. Az eszközök és a készlet leltározása egyértelmű és megszokott (remélem :)), de a többi felsorolt tételé sajnos nem.

A fent felsoroltak közül a még be nem folyt vevőkövetelések és a ki nem fizetett kötelezettségek érdemelnek külön említést. Ha év közben nem szenteltünk ezen tételek folyamatos karbantartására időt, akkor egy évben egyszer a saját érdekünk megtenni (a törvény 3 évenkénti kötelező leltárt ír csak elő, de ha a pénzünkhöz szeretnénk jutni, ez kevés). Évenként egyszer szánjunk rá pár órát, hogy a könyvelőktől megkapott kimutatásokat a saját adatainkkal (mert ugye ilyen minden magát kicsit is komolyan vevő vállalkozónak van! ….). Ekkor még van valamennyi esélyünk az év közben be nem folyt bevételeket behajtani, vagy utána járni miért is nem kaptuk meg a pénzünket. Ha a hivatalos lépéseket betartva (fizetési felszólítások, ügyvédi felszólítás, fizetési meghagyás) sem tudjuk behajtani a pénzünket, akkor extra adókötelezettség nélkül esélyünk van veszteségként leírni azokat. Ha nem figyelünk erre minimum egy évben egyszer, akkor egyrészt nem tudjuk behajtani a pénzünket, másrészt veszteségként leírni is csak plusz adófizetéssel lehet.

(Kép: postdoc.hms.harvard.edu)
Ugyan ilyen logikával nézzük át a könyvelő által kimutatott ki nem fizetett kötelezettségeinket. Ha adminisztrációs hibát fedezünk fel, még van idő kijavítani, és nem hurcolászzuk magunkkal a könyvelésben évekig, amire aztán persze senki nem tud jó megoldást. Másrészt elkerülhetjük a pénzügyileg és üzletileg is kellemetlen meglepetéseket, ami a meg nem fizetett kötelezettségekkel, adótartozásokkal és törlesztő részletekkel jár.

A leltározás menetét és dokumentálását (kik, mikor, milyen dokumentumok alapján, milyen hibahatárokkal leltározhatnak) minden vállalkozásnál a szabályzatok részét képző Leltározási szabályzat rögzíti. Ennek a szabályzatnak a megléte is a vállalkozás ügyvezetőjének a feladata és felelőssége.
Miután végigverekedtük magunkat a leltározás eddig említett részén, persze még bonyolíthatjuk az egyes vagyontárgyak értékének változtatásával. De erről egy másik alkalommal…

Legalábbis megnehezíti azt. Most éppen egy csodálatos törvénymódosítás még csodálatosabb kötelezettségét kérik számon rengeteg vállalkozáson, és persze a számonkérés mellé rögtön kellemes kis fenyegetés is társul: ha nem teszel eleget annak, amit mi akarunk, akkor befagyasztjuk a számládat!

Nos, igen, hiszen ma már ezt is simán meg lehet tenni, amellett, hogy a vállalkozó azt is köteles közölni az állammal, hogy milyen színű bugyit visel, hány foga egészséges, mikor ünnepli a házassági évfordulóját a dédnagyanyja, illetve hogy hányszor és milyen irányba törli meg a … lábát, amikor belép a lakásba.

(Kép: galleryship.com) 

De viccet félretéve, valóban nem érdemes elmulasztani a kötelezettséget, hiszen komoly bajok származhatnak belőle. Egészen pontosan arról van szó, hogy a vállalkozóknak be kell jelenteni a bankjuknál, hogy ki is a tulajdonosa a cégüknek. Ezt nem kell mindenkinek megtennie, csak annak, akit erre levélben felszólítanak, de annak viszont minden bankjához meg kell tennie a bejelentést. Jobb esetben postai úton, ha a pénzintézet kegyes – rosszabb esetben be lehet csattogni, papírokat töltögetni, mert ugye a vállalkozók, akik mint tudjuk, egytől egyig multimilliomosok simán ráérnek ezekre az apróságokra.

Amennyiben valaki van olyan galád, és mégsem tesz eleget a felszólításnak január elsejéig, akkor bizony az ejnyebejnye mellé még egy gyors tiltást is kap, vagyis a bankja semmilyen megbízását nem teljesítheti, amíg a hiányt nem pótolja. Persze nem szeretnék folyton az állam torkának ugrani, abban igazuk van, hogy a felszólításokat már régen postázták, volt ideje a vállalkozóknak reagálni azokra. Azt is értem, hogy a pénzmosás, a terrorizmus, illetve a gazdasági bűncselekmények megelőzése fontos lépés, és én is, mint minden törvényes vállalkozó elvárom a vezetéstől, hogy biztonságos és stabil környezetet teremtsen a ténykedésemhez (az más tészta, hogy ez messze nem valósul meg).

(Kép: novilist.hr) 

Mindemellett nem igazán értem, hogy miért kell olyan lépésekkel szankcionálni egy adminisztrációs hibát, ami egy cég működését lehetetlenné teszi, ezzel pedig a stabilitását, esetleg a létét veszélyezteti. Úgy érzem, ezzel kissé elvetették a sulykot. Természetes, hogy a kiadott rendelkezéseknek eleget kell tenni, akármekkora emeletes ostobaságokat is követelnek meg, hiszen jogállamban élünk. Ám a jogállamnak kutya kötelessége lenne szem előtt tartania azt is, hogy mennyi terhet ró egy kis, vagy középvállalkozásra, és a mulasztásait nem 100 000 tételű bírságokkal, illetve bankszámla befagyasztásokkal kellene büntetni. Ezzel ugyanis csak azt érik el, hogy a munkáltatók és a dolgozók a decemberi hajtásban (hiszen rengeteg bejelentési és más, adminisztrációs kötelességnek kell eleget tenni ilyenkor) még egyet odacsapnak, had érezzük a törődést.

Tudom én persze, minek megy vállalkozónak az, aki nem bírja az azzal járó stresszt. De őszintén szólva, én úgy gondolom, hogy a gazdasági ágazat szereplőinek törvényes keretek között tartása nem egészen úgy kéne kinézzen, mint amikor a marhákat terelik össze a billogozáshoz. Elvégre a GDP egy igen jelentős része köszönhető a kkv-knak, így egy kis tiszteletet, de minimum belátást megérdemelnének. De amíg erre várunk, addig is lehetőleg ne feledkezzünk el egyetlen bevallási, bejelentési, vagy leadási határidőről sem, legalábbis akkor ne, ha szeretnénk még a cégünket működtetni, és egy kis pénzt is szívesen látnánk belőle, nem csak a büntetések, adók és járulékok kitermelésére használnánk a tudásunkat.

Remélem mindenki sok finomságot kapott a kipucolt csizmájába a hét végén, de az elkövetkező néhány hétben azért számíthatunk még meglepetésekre… Ha a vállalkozáson belül, munkáltatóként az alkalmazottainkkal is szeretnénk az év végét megünnepelni, akkor mindenképpen tartsunk szem előtt néhány apróságot:

Nesze nekünk…

A karácsonyfával, a pezsgővel és a tűzijátékkal együtt az ilyenkor az adható juttatások adó-kérdései is egyre közelebb kerülnek hozzánk. Ezekre az anyagilag nagyon is súlyos kérdésekre jelenthetett megoldást eddig a Cafeteria-rendszer.  Ezeknek a bérelemeknek a „szezonja” ilyenkor van leginkább – mindenki igyekszik a lehető leggazdaságosabban kifizetni az év végi jutalmakat, vagy elkölteni a még rendelkezésre álló pénzügyi keretet.

Magát a kifejezést megszokhattuk már, ezek azok a béren kívüli juttatások, melyek a vállalkozások terheit hivatottak csökkenteni, miközben a dolgozók juttatásai – ha nem is készpénzzel, de emelkednek. Nos, sajnos évről évre inkább egyértelművé válik: lehet, hogy mi, vállalkozók tisztában vagyunk a Cafetéria céljával, de a kormányzat nem. Ezt a következtetést abból az újabb sajnálatos kezdeményezésből vonhatjuk le, amit a vezetés tervez ezzel a rendszerrel a jövő év elejétől.

(Kép: whsmith.co.uk)

Eddig a legnépszerűbb béren kívüli lehetőségek között szerepelt a Szép kártya, az Erzsébet utalvány, valamint a közlekedési bérlet. A Cafeteria-rendszer bevezetésekor mindenkiben felcsillanhatott a remény, hogy elmehet nyaralni a családjával, el tud jutni egy-egy kulturális eseményre, vagy csak több jut a bevásárlásra. Mint oly sok más esetben is, elhúzták előttünk a mézesmadzagot; kezdtük megszokni a rendszert, kezdtük használni (még a többlet-adminisztrációt is megemésztettük – mert tuti, hogy az adminisztráció soha nem csökken); majd elkezdték a Cafeteria-elemek körét szűkíteni… és ezt a rendszert is államosították – csak a politikailag megfelelően befolyásolt pénzintézeteken keresztül folyhatott a pénz.  A választási lehetőségek oda süllyedtek, hogy vagy az állami, vagy az állami lehetőségeket választjuk, akkor egy olyan lehetetlenül szűkre szabott „kosárral” él a vezetés, hogy az egész rendszert értelmetlenné teszi.

A tervezett adóemelés brutális lett volna, és ezt a médiumok fel is kapták, aminek következtében a százalékos emelés elmaradt. Illetve ez azért így nem egészen igaz…

A két nagy Cafetéria csoportból az egyik, vagyis a béren kívüli juttatások - alacsonynak eddig sem nevezhető - adója megnőtt volna az eredeti tervezet szerint, méghozzá 35,7%-ról 51,17%-ra. Ezzel viszont elveszítette volna a létjogosultságát; az erősen bekorlátozott „kedvezményes” csoporton felül adott juttatások adója pedig egészen 65,7%-ra.

A szavazatok várhatóan százezreit eltántorító intézkedést nem merte megkockáztatni a vezetés, vagyis az emelést nem szavazták meg, de ez nem jelenti azt, hogy nincs módosítás. A béren kívüli juttatások körtének meghatározása – vagyis az olcsóbban adható tételek – szigorodott.

(Kép: asociacefiremnichsportu.cz)

Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az olcsóbb kategóriában adható juttatások éves plafonja 200 000 forint. Ez alól kivétel a SZÉP kártya, amely 450 000 forintig élvezi a kedvezményes adóterhet. Ugyanakkor a kártya és a többi juttatás éves összege nem haladhatja meg az összesen 450 000 forintot, mert akkor bizony már a magasabb adósávval, vagyis az 51,17%-al kell számolni. Emellett természetesen megmaradtak az egyéni korlátok is, tehát a rendszer igencsak bonyolódik.

Jó hír azonban, hogy megmaradnak olyan kedvelt tételek, mint a kultúrautalvány, a sportesemény belépőjegy, és külön öröm a lakáscélú munkáltatói támogatás. Ez ugyanis nem csak adómentes marad, hanem még szélesedik is a köre, mivel akadálymentesítésre is adható lesz.

Szerencsére nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg – bár nem is a legjobb -, de az biztos, hogy ezzel a húzással is megmutatta a vezetés, hogy pici hazánkban az előre tervezés messze nem olyan egyszerű feladat, mint a követhetőbb politikával, és rendezettebb adótörvényekkel rendelkező, követendő példaként állított nyugaton. A kerítés ott sincsen kolbászból, de legalább a kiadási oldal előre tervezése nem egy olyan feladat, amit kétnaponta újra kell csinálni.

Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor nagyon, de nagyon haszontalannak érzi az iskolapadban, pláne az egyetemen tanulással eltöltött időt. Én ezen rendszerint akkor szoktam elgondolkodni, amikor adótörvények újabb és újabb módosításairól hallgatok hosszú előadásokat.

Ez egy pár napja ismét megtörtént: fogcsikorgatva és hüledezve végighallgattuk a 2015-ös adótörvény-változások egy részét.

Persze, mondhatnánk, hogy sok minden változik 2015-től….  Ez részben igaz is, vagy mégsem? Merthogy semmi nem változik a kiszámíthatatlanság, átgondolatlanság, tervezhetetlenség és ordító marhaságok terén. Az közgazdász-képzés egyik alappillére volt, hogy belénk nevelték a tervezés, adótervezés elengedhetetlen fontosságát. Na de Magyarországon? Európában ebben vezetünk (ha másban nem is), hogy minden hétre jut egy gazdasági tárgyú törvénymódosítás, de ha a jól képzett Parlamentünk beindul, akkor több is….  Nesze neked üzleti tervezés.

Két alaposan kidolgozott, jól átgondolt és kifinomult részlet igazán megfogott: mert szép hazánk gazdasági fellendülésének jövő évi talppillérei lehetnek – papíron legalábbis mindenképpen, mert egyébként az intézkedések hatása inkább a további szétesés és ellehetetlenülés, semmint az ösztönzés lesz.

A közúti árufuvarozásra az utóbbi időben amúgy is erősen rájár a rúd, de a kormányzat alapos, nem végez félmunkát - hát rátesz még egy lapáttal. A benzinárak ingadozását valamilyen mértékben a fuvaroztatók kénytelenek benyelni, az útdíjakról már nem is beszélve. A gazdaságnak azonban ők jelentik az egyik mozgatórugóját, ami ugye fontos, már persze csak akkor, ha a recesszió következő hullámát, vagy netán az államcsődöt szeretnénk elkerülni. De persze ez nem kötelező, végül is még az is előfordulhat, hogy a kisebb fuvarozócégek kiiktatásával egy szebb és jobb világ jön el, ahol az élelmiszereke, vegyi anyagok, egyéb termékek szárnyat növesztenek, és könnyed pillangóként reppennek az eladótól a megrendelőig. Ennek ellenére valószínűbb, hogy komoly drágulással kell számolni a kereskedelem szinte minden területén.

A korszakalkotó ötlet (és törvény) abban áll, hogy újabb bejelentési kötelezettséget vezetnek be.  A szilveszteri pezsgő eldurranásának pillanatától mind a fuvarozott áru feladójának (pld gyártó vállalkozás) ÉS a címzettnek (mondjuk egy bolt) IS be kell jelentenie az szállítandó áruról szinte mindent: súly, érték, mennyiség, felrakodás, lerakodás adatai (ha maradt egy kis humorérzékünk, akkor a szín, anyag, illat, hány nagymama kötötte és hány kedvesen mosolygó csomagolási alkalmazott tett rá cuki kis masnikat). És csak hogy korona kerüljön az ügyletre, mindezt 15 nappal előre meg kell tenni, hogy az elhivatott NAV ellenőrök időben várhassák a kamiont a sok áfacsaló vállalkozó legnagyobb rémületére… Elvégre a világ tökéletesen kiszámítható, a kereskedőknek pedig kutya kötelességük előre látni minden eseményt, valamint a keresletet, hiszen ellenkező esetben mi keresnivalójuk lenne ebben az üzletágban?

De nehogy már azt gondolja a sok léhűtő vállalkozó, hogy csak papírmunka az egész, a szállításokra kockázati biztosításként az összérték 15%-át 60 nappal előre letétbe kell helyezni a NAV meghatározott számlaszámára. Vagyis jóval előre, és jóval többet kell fizetni minden termékért, ráadásul úgy, hogy az állam ezt az összeget használja két hónapig. Persze mindenki megnyugodhat, hiszen a letét megfizetése, illetve az egész hercehurca alól vannak azért kivételek: az adminisztráció nem vonatkozik a 3,5 tonna alatti autókra és a fél millió Forint alatti értékű árukra. Letétet pedig nem kell fizetnie azoknak, akik két éve igazoltan nem tartoznak semmivel a szeretett nagy testvérnek. Ugyanakkor, ha élelmiszer, vagy veszélyes termék kerül szállításra, akkor nem ment ki a kötelezettségek alól a Jóisten sem: nincs kibúvó, semmilyen formában és punk-tum! Az pedig, hogy a január elsejétől hatályos módosítások mellett elfelejtették meghatározni, hogy pontosan mi is számít veszélyes terméknek (csak a nitroglicerin, vagy a rettentően veszélyes műanyag játék kard is), olyan elhanyagolható apróság, amivel a vállalkozóknak igazán nem kell foglalkozni, ők csak szépen csendben fizessenek. Mindehhez használják az igazán jutányos áron, potom 5 milliárdért kifejlesztett informatikai rendszert, ami ugye nem pénzkidobás, hiszen ez válik idővel a gazdaság egyik alap tényezőjévé, motorjává, szívévé, így ez a pénz nem is kerülhetett volna jobb helyre…

A másik tökéletes húzás a társasági adó elvárt minimumát érinti. Eleddig ugye minden fillér bevételt (és nem csak az árbevételt) papírra kellett vetni, levonni belőle azon áruk beszerzési értékét, amiket sikerült eladni (a raktárkészlet piszlicsáré apróság, mindenki mellényzsebből finanszírozza, azzal ne is foglalkozzunk), valamint az olyan szolgáltatások beszerzési árát is, amiket az adott cég csak közvetített. Állítólag a szolgáltatásból élők nehezményezték, hogy azok a fránya kereskedők miért vonhatják le az árubeszerzés értékét – így jó magyar szokás szerint nem kidolgoztunk egy igazságosabb rendszert, hanem az új szabályok szerint vesszenek a kereskedők (is). Január elsejétől ez a szörnyű igazságtalan rendszer megváltozik. Ezután ugyanis a 2%-os elvárt nyereségminimum az összes bevételből számolandó (a további növelő korrekciós tételeket most hagyjuk). Bizony, nincs beszerzési érték levonás, tessék szépen a teljes bevételből megfizetni azt, ami az államnak jár! Ja, hogy ez nem felel meg a valós nyereség 2%-nak? Ugyan, ez igazán nem nagy áldozat a pénzzel kitömött vállalkozó szféra számára. Sőt, nézzük a jó oldalát. Valószínűleg a világon egyedülálló gazdaságot tudunk így felállítani. Elvégre nálunk papíron garantált a 2%-os nyereség, akkor is, ha a fene fenét eszik! Hát ki az a balga, szerencsétlen cégvezető, aki ezek után ne kis hazánk területén szeretné működtetni a vállalkozását? Ugye hogy dübörög a gazdaság!?

Reklámadó. Valószínűleg, ha ezt a szót kimondom, akkor a legtöbb vállalkozónak egyszerre rándul görcsbe a gyomra, és húzódik keserű mosolyra a szája. Sajnos, tökéletesen egyet tudok velük érteni, hiszen egy újabb, tökéletes és persze nagyon is lehangoló példa arra, hogy a vezetés mindent keresztül tud vinni, ráadásul ezt úgy teszi, hogy igazából maga se tudja, pontosan mit is akar.

Nemrégiben látott napvilágot a hír, miszerint a reklámadó felső kulcsa bizony 50% lesz. Persze a döntés még nem végleges – sohasem az – de azért ez elgondolkodtató. A modern kereskedelem egyik alappillére a reklám, hogy a fogyasztóval megismertessék a terméket, annak előnyeit, és elérhetőségét. Ez a világon mindenhol így van, ráadásul a vezetés tudja is, hogy a bevételeit ennek is köszönheti. Hiszen a jó reklám nagyobb bevételt – így pedig nagyobb adót is eredményez. De aki már csak egy kicsit is gondolkodott média megjelenésben, plakátban, vagy akár facebook hirdetésben az tudja, hogy bizony a jó reklám nem olcsó buli. Az adóval meg még drágább, így egyre kevésbé éri meg reklámozni, ami bevétel visszaesést, vagyis adókiesést is eredményez. Konklúzió: a cégek vagy lenyelik a békát, és erőltetett mosollyal az arcukon kipengetik az irreális összegeket, vagy minden eszközzel, ami csak legálisan a rendelkezésükre áll, elkerülik azt az adóformát.

A legszebb a dologban, hogy a mézesmadzag technikát alkalmazva ugyan az adó felső határát emelik, de – most pedig örüljön mindenki – az adminisztrációs kötelezettségeket csökkentik. Remek, vagyis kevesebbet kell írni a több kiadásért. Csodálatos elgondolás, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy mint olyan sok más esetben az adó szövegezése itt is komoly problémákkal küzd.

Egy jogállamban az ember akkor jár el jól, és a társadalom követelményei szerint, ha betűre betartja a törvényeket. Ez pedig a reklámadó esetében nem kis kihívás. Nem az olvasással van baj, az azért minden vállalkozónak menni szokott. De az azért nagyon sokat elárul a kormány kapkodó pénzgyűjtéséről, hogy a törvényből nem egyértelmű, hogy mi számít adóköteles reklámnak, vagy, hogy tulajdonképpen ki is az adó alanya? Ráadásul, ha valakiben felmerült az az abszurd gondolat, hogy szeretné pontosan betartani a törvényt, az felejtse el, hiszen hiába van leírva a szövegben, hogy az ingatlanBAN elhelyezett reklám nem adóköteles, csak az ingatlanOn megjelenő, ez a vezetés szerint nem így van, a kettőt ugyanúgy kell kezelni. Vagyis leírtak egy szöveget, amivel újabb terhet rónak az amúgy is erősen nyűglődő vállalkozói szférára, de még igazából azt sem döntötték el, hogy pontosan mit is akarnak. Az pedig, hogy egy kiadott, leírt törvényszöveget ennyire egyszerűen, egyetlen kézlendítéssel szóban át lehet értelmezni egyértelműen mutatja, hogy az nem elég körültekintően, és nem a legkompetensebb személyek által lett megfogalmazva.

De hogy a nép se maradjon cirkusz nélkül, érdemes megnézni azt a „vitát”, amit a tisztségviselők és felelős személyek folytatnak a médiával. Nem véletlen az idézőjel, hiszen a vita szó erre azért nehezen húzható rá. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatában kiemelte, hogy ez a fajta variálás a törvény körül nem az RTL körül forog, és persze a TV2 is adózni fog, csak egy kicsit később. Akinek vannak gyerekei, és azok egy kicsit is fifikásabbak, az tökéletesen felismerheti azt a helyzetet, amikor egy határozott állításban a szülő hibát talál, a gyerkőc pedig erre összezavarodik, majd alkot egy olyan érvet, amivel igazából nem mond semmit, nem tudja alátámasztani, és ahhoz meglepő gőggel ragaszkodik is. Őszintén szólva szánalmas, de itt is valami hasonló játszódik le, ráadásul nem is egyedi esetként. Nem kell messzire menni időben, és a NAV elnöknőjének az USA-ból való kitiltásának huzavonája után érzi azt az ember, hogy dühítően együgyűnek nézik, és senki – aki a választások útján hatalommal rendelkezik, vagyis elszámolással tartozik a választók felé – nem ad magyarázatot, csak mutogatnak egymásra, azzal a felkiáltással, hogy „nem is igaz, mert nem így volt és kész”! Ez pedig felnőtt emberek között, politikai szinten nem hogy elfogadhatatlan, de olyan képet fest az egész országról, ami kifejezetten rosszat tesz a befektetési kedvnek, a gazdaságnak, vagyis a pénzügyi létnek.